A különféle piték és lepények sokunk kedvencei, számtalan módon és egész évben készítjük, mindig az adott szezonális alapanyagokat főszereplővé téve. A klasszikus változatok mellett üdítő újdonságot jelenthet a franciák bármivel tölthető pitéje, a galette – írja a Mindmegette.
Egy kis galette-történelem
A galette története a régmúltra tekint vissza. Feltételezhetően már a neolitikum idején készítettek olyan vékony tésztaféléket, amelyek megsütéséhez elegendő volt egy tűz által felmelegített kő. A kerek, palacsintára emlékeztető tésztára kerülő alapanyagok megjelenése és a tészta széleinek felhajtása már csak idő kérdése volt. Ennek a cifrább tésztának is elegendő volt a meleg kő adta hő, és az eredmény messze felülmúlta az önmagában megsütött tészta kínálta élvezeti értékét.
Franciaországban többféle fajtája is létezik. A legismertebb a Normandiában és Bretagne-ban vízkeresztkor készített Galette des Rois, amely a három királyok érkezésének megünneplésére készített édesség.
Gyökerei a római kor Saturnalia ünnepére sütött süteményig nyúlnak vissza, amikor is a süteményben babot lelő rabszolga vált az adott nap királyává.
A Galette des Rois sütemény feltételezhetően már a XII. században ismert volt, és elég hamar elterjedt az is, hogy a tészta töltelékébe egy ezüstöt rejtettek el. Aki ezt meglelte, az lett a nap királya vagy királynője. A tortát manapság papírkoronával díszítve árulják, hogy a családi vacsora után a szerencsés, aki rálel a süteménybe rejtett kincsre – ma már leggyakrabban valamilyen műanyag vagy porcelán csecsebecsére – felvehesse méltó fejdíszét.
Galette-variációk
A francia galettek között felbukkan a mi palacsintánkra emlékeztető, főleg hajdinaliszttel készülő tészta is. Ilyen tésztába tekerik a méltán népszerű Galette Saucisse-t is, amely nem más, mint egy vastagabb palacsintatésztába csomagolt forró kolbász. Ebbe a típusú tésztába gyakorta töltenek különféle krémeket, sokszor kerül bele felvágott. Ami eltérést jelent még az omlós tésztás galette-tel szemben, az az, hogy itt a kisült tésztát töltik, míg az omlós tésztás galette-nél a töltelék együtt sül a tésztával.

Fotó: unsplash
A variánsoktól függetlenül galette alatt leggyakrabban mégis a felül nyitott, omlós pitéket értjük.
Ez tulajdonképpen nem más, mint egy omlós tésztából kialakított fészek, amely megannyi töltelék elrejtésére alkalmas. A tészta sokféle elkészítése már eleve széles játékteret kínál, de a töltelékek változatossága és a galette méretének kialakítása újabb lehetőségeket tartogat. A galette rendkívül jól variálható, az előételtől kezdve a desszertig bármilyen fogásként elkészíthető.
A galette tésztája általában lisztből és vajból készített morzsa, amit vagy hideg vízzel, esetleg tejszínnel vagy tojássárgájával teszünk teljessé. Bevált trükk, hogy a víz vagy a tojás hozzáadása helyett, vagy azt kiegészítendő a tésztába egy kis tejfölt teszünk. A tejföltől rendkívül rugalmassá válik a tészta, a hűtési idő lerövidül, és a rugalmasságának köszönhetően a tészta könnyedén kezelhető, nem szakadozik, reped.
A galette tésztája nagyon jól variálható. A klasszikus fehérlisztes alap helyett teljes kiőrlésű lisztből, darált mandulából is készíthetjük a tésztát, gazdagíthatjuk fűszerekkel, hangolhatjuk a tölteléknek megfelelően.
Az édes töltelék esetében a tésztába tehetünk egy kevéske cukrot, a feltétnek szánt gyümölccsel, töltelékkel harmonizáló fűszert vagy durvára tört magokat (pl. diót, mandulát), esetleg mákkal is dekorálhatjuk, ízesíthetjük a tésztát. A magok nem csak az ízéhez járulnak hozzá, hanem izgalmas textúrát is teremtenek.
A teljes cikk ITT olvasható el.














