Gyorshajtás miatt van a legtöbb közlekedési baleset
Ellentmondásos évet zártunk 2022-ben a közúti közlekedési balesetek alakulásában.
Ellentmondásos évet zártunk 2022-ben a közúti közlekedési balesetek alakulásában.
Nyelvészek egy közössége 2010 óta kiválasztja, megszavaztatja és közzéteszi az év szavait. A 2022-es évről ez az eredmény született.
A válságok és az új kihívásokhoz való alkalmazkodás éve volt 2022 – mondta a legfőbb ügyész.
Annak ellenére kellene rentábilisan működnie a jégpályának a túléléshez, hogy Karácsonyék drasztikusan megemelték az idei árakat.
Álláspontjukkal szemben a roma szervezetek vezetői úgy vélik, a cigányok nem akarják letagadni a származásukat.
A felvételizők a ponthatárok megismerése mellett a felsőoktatási lehetőségeket bemutató programokon is részt vehetnek.
Növekszik a társadalmi szintű szorongás és stressz a változóban lévő világ miatt.
Az új évben számos területen válik egyszerűbbé a gazdák dolga.
A WHO főigazgatója újévi üzenetében kiemelte: véget kell vetni a vakcinaelosztási egyenlőtlenségeknek.
Spontán szüléssel, édesanyja negyedik gyermekeként jött világra az új esztendő első babája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.