Korábbi magyar miniszterelnök nevét kapná Budapest egyik legforgalmasabb útja
Sok vitájuk lett volna politikusként a főpolgármesterrel.
Sok vitájuk lett volna politikusként a főpolgármesterrel.
Az új logó kísértetiesen hasonlít a régire.
A korábban Márki-Zay Péter kampányában is felbukkant, jelentős amerikai kapcsolatokkal rendelkező Somogyi Zoltán és Kész Zoltán állhatnak a Jobbik átnevezése mögött.
A Kommunista Kiáltvány szerzőjét az egyetem „filozófusnak, radikális közgazdásznak és forradalmi kritikusnak” tartja.
Törvényjavaslatot született, hogy a kongresszus díszcsarnokából mozdítsák el a konföderációs személyiségek szobrait.
Tessék tiszteletben tartani a hadseregünket! – üzente Donald Trump az átnevezést kezdeményezőknek.
Birminghamben az egyik konföderációs emlékművet le is bontották a múlt heti tüntetések során.
Bauer joviális paternalizmussal Gergőnek nevezi Karácsonyt, ezért ha a főpolgármester észnél van, látnia kell, hogy „Tamás bácsi” ideológiai csapdába csalja.
Jóváhagyta Vlagyimir Putyin elnök, hogy Oroszország 47 repülőterét nevezzék el híres személyekről, így a moszkvai Seremetyjevót a legnagyobb orosz költőről, Alekszandr Puskinról, Domogyedovót pedig Mihail Lomonoszov polihisztorról.
Kazahsztánban nem mindenki fogadta kitörő örömmel az ország fővárosának átnevezését Asztanáról Nurszultanra. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség csütörtöki jelentése szerint a fővárosban verekedés tört a döntés támogatói és ellenzői között. Helyi sajtójele
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 70-szeres válogatott védő elhagyja az Omonia Nicosia csapatát.
Több irányban is késnek a vonatok, az egyes vonalon felsővezeték-szakadás történt.
A védelmi erők jelentős sikert értek el.
Az olasz belügyminiszter a magdeburgi merénylet utánzásától tart.
Asma Elghaoui még korábban azt mondta, Magyarországon nem kapta meg az őt szerinte megillető tiszteletet.
Zelenszkij nem volt hajlandó elfogadni a karácsonyi tűzszünetet.
Változatlanul az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom vezeti a pártok népszerűségi listáját Csehországban.
A gazdasági növekedést magasabb és hosszú ideig fenntartható pályára tudjuk állítani.
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.