Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Súlyos hibát követtem el
A református püspök hihetetlen nyomást érzett a kegyelmi botrány kitörése után.
A református püspök hihetetlen nyomást érzett a kegyelmi botrány kitörése után.

Szavai szerint bízik abban, hogy a Református Egyház egységét szem előtt tartva, egyeztetve az elnökségi tanács tagjaival, ezt hajlandó lesz megtenni.

Balog Zoltán: Addig tart a kegyelmi idő, míg gyermekek születnek a világban.

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya nem akárkit kért fel a nemes feladatra.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a nagyhétről és a húsvétról.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke külön imádkozott a gyermekekért.

Balog Zoltán református püspök szerint az Úr a nehéz helyzeteken keresztül szolidaritásra, szerénységre, imádságra, erősebb összetartásra tanít.

A református egység napja alkalmából Gyulafehérváron találkozott a világ magyar reformátussága.

A református püspök a budapesti, Hold utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteletet.

A zárt körű tanácskozáson részt vett Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Az adatszivárgási botrány kapcsán nincs olyan mondata a Tisza Pártnak, amelyet ne cáfoltak meg napokon belül vagy ők maguk, vagy a napvilágra kerülő tények.

Felvetődött, hogy az ukrán hadsereg szándékosan nem védi megfelelően az energetikai infrastruktúrát azért, hogy később nagyobb helyreállítási összegek érkezzenek.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

Japán katonai választ mérlegelhet.

A döntés nyomán a burgaszi olajfinomító, a benzinkúthálózat, a repülőgépüzemanyag-gyártó és az adóraktárak működése 2026. április 29-ig zavartalan maradhat.

A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.