Isten iránti bizalom kell hozzá, hogy a feltámadás erői mellett döntsünk akkor is, amikor a pusztító halál jeleit látjuk magunk körül. De az apostolok élete, ha azonosulunk vele, erőt ad, hogy akkor is bízzunk a húsvét, a feltámadás örömében, amikor az életünk inkább hasonlít a nagypéntekhez. Mert minden látszat ellenére az életé az utolsó szó – mutatott rá Balog Zoltán. A református püspök hozzátette: Jézus azért maradt egyedül a keresztfán, hogy attól kezdve soha senki ne legyen egyedül, hogy minden ember maga mellett érezhesse Krisztust, aki együtt szenved vele.
A háborúkról, a válságokról a református püspök azt mondta:
az emberiség mint emberiség soha nem tanul a nagy bukásaiból, ugyanakkor mindig van egy-egy kreatív kisebbség, amely képes a változásra.
A koronavírus-járványból például azt lehetett megtanulni, hogy a legfontosabb érték az ember és az emberi kapcsolat, hogy úgy „nem élet az élet, ha a másik embert nem viszed magaddal, nem engeded be az életedbe”. Ezt mi, az egyházban újra és újra tanuljuk – fogalmazott Balog Zoltán. A háborúkból is tanult az egyház, amely ma már másképpen gondolkodik erről, mint az elmúlt évszázadokban. Ferenc pápa fontos felismerése, hogy az igazságos háború, a teológia által évszázadokon keresztül képviselt iustum bellum feltételrendszere megváltozott a tömegpusztító fegyverek korában, és a háború sohasem lehet indokolt. Nem a fegyverek megáldása, hanem a háborúba kényszerült katonák és az áldozatok lelki támogatása az egyház elsődleges dolga – mutatott rá a püspök.
Mi, magyarok és ezen belül mi, reformátusok az elvesztett háborúkból és Trianonból egészen biztosan megtanultuk, hogy akkor is a megbékélés gesztusaival, az együttműködés szándékával kell a szomszéd népek felé fordulnunk, ha ott ez nem mindig talál fogadókészségre
– jegyezte meg Balog Zoltán, és felidézte: kárpátaljai magyarok mondták, hogy a háború első napjaiban Kelet-Ukrajnából érkező menekültek, akiknek évtizedek óta sulykolják, hogy a magyarok szeparatisták, nem mertek bekopogtatni Kárpátalján a magyar házakba, hogy kérjenek egy pohár teát. Amikor pedig behívták a gyermekét az út szélén szoptató édesanyát, sírva kérdezte:
Maguk magyarok? Én azt hittem, hogy vademberek.
A lelkipásztori hivatás éve
Balog Zoltán beszélt a református egyházban 2023-ra meghirdetett lelkipásztori hivatás évéről. Rámutatott: az egyház szíve a lelkipásztori hivatás. Ami igazán fontos, az nem pénz, infrastruktúra vagy jogi környezet kérdése, hanem emberkérdés. Ha nem lesznek olyan, lelkileg, szellemileg is stabil lelkipásztorok, akik meg tudják szólítani az egyháztól a nyugati világban egyre inkább elidegenedő embereket, hiába lesznek intézményeink, az egyházi szolgálat „szíve közepe fog hiányozni”.
A lelkipásztorokat lelki, szellemi, jogi, anyagi és egészségügyi szempontból kell megerősíteni.
A legfontosabb a lelki megerősítés – hangsúlyozta Balog Zoltán, kiemelve a lelkipásztorok családi életének védelmét. Beszélt arról is, hogy lelkészgyerekként megtapasztalta, milyen, amikor éppen vasárnaponként és az ünnepeken hiányzik a családi asztal mellől az édesapa, aki a templomban szolgál vagy gumicsizmában járja a tanyavilágot, esetleg biciklin viszi az úrvacsorát egy betegnek.
Ugyancsak fontosnak nevezte a lelkipásztorok hivatásának a gondozása. A református egyházban ezért országos lelkigondozói hálózatot építenek, hogy minden lelkipásztor maga mellett érezhesse az egyház támogatását, ha hivatásának gyakorlása közben elfárad, csalódik vagy kudarcot vall. A lelkészi hivatás szellemi megerősítése a lelkészképzés és továbbképzés területe.
Kérdés, hogy mire képezzük a teológus hallgatóinkat. Arra, hogy készek legyenek elmenni egy vidéki gyülekezetbe új lendületet adni a közösségnek, vagy arra, hogy csak nagyvárosokban vállaljanak szolgálatot. Kérdés az is, hogy vajon amit tanul, az valóban arra készíti-e föl, amire az egyháznak, az embereknek szükségük van
– mutatott rá Balog Zoltán. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kezdeményezte a lelkészképzés oktatási reformját, melynek nyomán együttgondolkodás kezdődik az egyházban a Kárpát-medencében működő hat, lelkészképzéssel foglalkozó magyar református teológia tanárainak részvételével.
A harmadik feladatnak a lelkészek egészségének megerősítését nevezte a püspök ingyenes szűrőprogramokkal, kötelező szabadságolással. A negyedik a lelkipásztorság jogi környezetének újraszervezése, hiszen a lelkészek egy választott grémium, a presbitérium élén állnak, ahol lehetnek konfliktushelyzetek, de rendezni kell a lelkészek szolgálatba állításának és nyugdíjazásának jogi kereteit is. A cél egy olyan jogi környezet megteremtése, amely biztonságérzetet ad, egyben átlátható, ellenőrizhető, áttekinthető keretet biztosít a lelkészek munkavégzéséhez. Végül az ötödik a lelkipásztorok anyagi megbecsülése. A többgyermekes lelkészcsaládok anyagi biztonsága is feltétele, hogy a lelkésznek ne kelljen másodállás után néznie, és arra a közösségre összpontosíthasson, amelyet rábíztak.
Balog Zoltán hozzátette: a segítő foglalkozásúak, így a lelkipásztorok egyik legnagyobb terhe, hogy miközben mindenkinek a rendelkezésére kell állniuk, velük nem törődnek. Ezért a tematikus évnek már a legelején nagy visszhangja van az egyházon belül. A lelkészek most „felemelhetik a fejüket”, látva, hogy ők is fontosak. „A nagyhét és a két nagy ünnep, a nagypéntek és a húsvét arra is alkalmat ad, hogy megköszönjük lelkipásztoraink odaadó szolgálatát” – jegyezte meg a református püspök.
