Már tárgyalhatnak Bartosz Grzelak utódával Újpesten
A kiszemelt edző sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta a megbeszélések tényét.
A kiszemelt edző sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta a megbeszélések tényét.
Egykori játékosa és csapattársa, Bódog Tamás megérti, hogy a német sztáredző lemondott.
A kupában az elődöntőért játszik a berlini csapat, Bódog Tamás helyettesítette a vezetőedzőt.
A Hertha edzője visszautasította Tuchel felkérését, Klopp pedig mesél neki Szoboszlai képességeiről.
A szakember korábban borsot tört az akkor még Dárdai Pál vezette csapat orra alá.
A korábbi kispesti kedvenc legalább hét pontot remél a csapatától az év végi hajrában.
A Bp. Honvéd labdarúgócsapatától menesztett vezetőedző élesen bírálta Urbányi István sportigazgatót.
A klubnak mindössze két győzelme van a bajnokság mostani szezonjában, és a tabella utolsó helyén áll.
A kispesti vezetőedzőt a hét közben kapott ultimátum után nem érhette meglepetésként a döntés.
A klubvezetők ultimátuma és az MTK elleni 2-2 után az edzőt meglepné, ha folytathatná a munkát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre többet „kütyüznek” a gyerekek.
Jobb koncentrációt, memóriát és tanulási képességet ígérnek, de használatuk következményei kiszámíthatatlanok.
A férfit azért ítélték el, mert kávéval öntötte le a Fenyő-per bíráját.
Forsthoffer Ágnes alelnökként nem boldogul a szigetekkel.
Csicsmann László, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója válaszolt a Magyar Nemzet kérdéseire.
Le Penék stratégiát váltottak.
Az egyházfő másodjára vezetett szentté avatást.
Fehér Istvánnal, a Budapesti Cigányzenekar vezetőjével beszélgettünk.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Joseph Lenny napokig nem edzett a csapattal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.