„Szabó Tímea elmondta eddigi legsötétebb parlamenti beszédét”
Az ellenzék érvénytelen szavazásra buzdított a gyermekvédelmi referendumon.
Az ellenzék érvénytelen szavazásra buzdított a gyermekvédelmi referendumon.
A béke, a szeretet és az összetartozás fontosságára világít rá a március 15-én debütáló klip.
Szomszédaink sem tilthatják meg a múltra való emlékezést.
A dévai ferences rendi szerzetes megerősítette: a napokban telefonon értesítették, hogy elfogadták jelölését a Nobel-békedíjra.
„Istenem! […] Te látod a mi kis romladozó várunkat s benne ezt a maroknyi, elszánt népet.”
Az erdélyi ferences szerzetes a tervek szerint szentmisét is celebrál vasárnap Mátraverebély-Szentkúton.
Sajnos a fertőzés miatt most nem mehet emberek közé, így szentmiséket sem tud tartani.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a helyzetben is Istennél kereshetünk, kérhetünk oltalmat és menedéket.
Böjte Csaba atya Antoine de Saint-Exupéry könyvét ajánlja elolvasásra a karantén idején.
Ha nincs Trianon, akkor Csángóföld lehet, hogy olyan helyzetben lenne, mint most Erdély Magyarországhoz mérve – mondta Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes, keramikus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.