Valódi All Star-gárda foglalja el Budapest egyik koronaékszerét az adventi időszakban
Ünnepélyes sajtótájékoztatón mutatták be a Várkert Bazár 2025-ös adventi programsorozatát.
Ünnepélyes sajtótájékoztatón mutatták be a Várkert Bazár 2025-ös adventi programsorozatát.

A zenekar a Lupa Beachen ad koncertet.

A MOM Kulturális Központ színházterme adott otthont március 21-én a Budapest Bár együttes tavaszköszöntő koncertjének.

Fergeteges hangulatú koncertet adott a Budapest Bár a Margitszigeten.

A 4-es metróról írt dalát is előadja ma este Rutkai Bori Szegeden.

Korda György és Balázs Klári, a Valmar és a Budapest Bár is ellátogat az alsóörsi Amfiba.

Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című regényének koncertszínházi változatát láthatják az érdeklődők a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Budapest Bár zenekar vezetője és alapítója a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Technikai okok miatt elmarad a Budapest Bár október 24-ére meghirdetett koncert-cirkuszi előadása – közölte a Budapest Bár vasárnap az MTI-vel.
A 2007-ben alakult Budapest Bár a huszas-harmincas évekbeli, budapesti kávéházak világába visszanyúló dalok cigányzenei feldolgozásával vált népszerűvé.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Nagy a baj.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Véget ért az egy hetes vállalás, amit Moszkva tett.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Januárban Oroszország rekordmennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállított az európai országoknak.

A tizenkettedik idényét kezdhetné meg a magyar kapus a klubnál.

A furgon sofőrje vélhetően nem tudta, hogy veszi őt a fedélzeti kamera.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.