Dupla telt ház

A Bu­da­pest Bár ki­tű­nő muzsikusai le­po­rol­ták a régi, elfele­dett számokat, az ismerteket új kön­tös­be öl­töz­tet­ték. Dalaikat cigány­ze­nei ala­po­kon más zenei mű­fa­jok elem­eivel ötvöz­ik. Márciusban két fontos esemény történt a Bu­da­pest Bár életében: megjelent legújabb albumuk, illetve a zenekar ve­ze­tő­je és ala­pí­tó­ja­ a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A díjazottal, Far­kas Ró­berttel a koronavírus miatt telefonon beszélgettünk.

Fotó: Ruthe Zuntz

– Hogy bírja a bezártságot, mivel foglalja el magát?

– Zenét hallgatok, olvasok, gyakorolok, tartom a kapcsolatot a zenekar tagjaival. Mi március közepétől amúgy is két hónap szünetet tartottunk volna.

– Mi lesz így jubileumi koncertjükkel?

– Addigra talán helyreáll az élet. Bízom abban, hogy az ezredik koncerten a zenekar összes énekesével és zenészével felléphetünk július 9-én a Budapest Parkban. Ha nem, akkor későbbi időpontban bepótoljuk.

– Miért alakult úgy a pályája, hogy előbb lett a 100 Tagú Cigányzenekar vezető prímása, és utána végezte el a Zeneművészeti Főiskolát?

– Tizennégy évesen kerültem a zenekarba, s mivel folyamatosan utaztunk, nem tudtam középiskolába járni, így nekem a gimnáziumi évek kimaradtak. Tizennyolc évesen lettem a zenekar egyik vezető prímása. Aztán az ott eltöltött tizenkét év után úgy éreztem, hogy szeretnék más zenei stílusokkal is megismerkedni. Elsősorban a klasszikus zene vonzott, ezért esti iskolában leérettségiztem, és felvételiztem a Zeneművészeti Főiskolára, ahol hegedűtanári és kamaraművészi diplomát szereztem. Dénes László­ professzor növendéke voltam, aminek azért is örültem, mert ötévesen az ő kottáiból kezdtem el hegedülni tanulni.

– Vannak tanítványai?

– Csak néhány alkalommal foglalkoztam fia­talokkal. Ösztöndíjjal jutottam ki kétszer három hónapra Brazíliába, ahol hegedűt, zongorát és negyvenfős gyerekkórust tanítottam. Itthon inkább csak mentorként vállalok feladatot, mert a sok koncert miatt nem tudok rendszeresen a növendékek rendelkezésére állni.

– Zenészcsaládból származik. Rokonai közül kik és milyen hangszeren játszottak?

– Édesapám, Farkas István is a 100 Tagú Cigányzenekarban játszott, a brácsaszólam egyik vezetője volt. Anyai ágon dédnagyapám, Damu Elemér Bécsben szerzett diplomát, karmesterként dolgozott. Édesanyám nagybátyja, Jónás Jancsi is híres cigányprímás volt. Apai nagyapám – amikor édesapám kétéves volt – 1956-ban Amerikába ment, és jazzhegedűsként bejárta a világot. Apám a Rajkó Zenekarban tanult, és 1972-ben, az egyik amerikai turné végén találkozhatott vele.

– Szigorúan fogták a szülei?

– Meglehetősen. Zenészcsaládban az apa felelőssége, hogy a gyerek tanulmányaira odafigyeljen. Iskola után rögtön haza kellett mennem. Az osztálykirándulásokon sem vehettem részt, nehogy megsérüljön a kezem, mert eleven gyerek voltam.

Fotó: Ruthe Zuntz

– Igaz, hogy tízévesen patinás kávéházakban múlatta az időt?

– Igaz, édesapám vitt el magával, főleg péntekenként. A New York Kávéházban, a Grand Hotel Hungáriában, a Gellért Szállóban mutatta meg nekem, hogyan muzsikálnak élőben. Magukkal ragadtak a gyönyörű helyek, de amikor megszólalt a zene, akkor már nem tudtam másra figyelni. Meghatározó élmény volt.

– Mi a különbség az autentikus és a kávéházi cigányzene között?

– Az autentikus zenét általában gitárokon, kannákon, ritmushangszerként kanállal kísérve adják elő. Az éttermi muzsika során a magyar nóta és a csárdás kap főszerepet, míg a kávéházi cigánymuzsikát a kuplék, operettek, sanzonok, az amerikai jazzsztenderdek alkotják.

– Hatéves korától zeneiskolába járt, tizenkét évesen zongorázni tanult, huszonévesen harmonikázni. Mióta gitározik?

– Tizenhárom éve. Nagyon megtetszett a hangszer. Az internetről megtanultam az alapgyakorlatokat, és amikor Brazíliában tanítottam, akkor két kiváló gitárművésztől tanulhattam is. Számomra fontos, hogy sok műfajban otthon legyek. Az első kalandom a Besh o droM volt, akikkel balkáni zenét játszottunk, a Romano Dromban autentikus cigányzenét, de felléptem a Pannónia Klezmer Banddel is. Kollár-Klemencz Lászlóval a Kistehén Tánczenekarban zenéltünk együtt. A Budapest Bár zenei műhelyében jött létre a Zabolátlan lovaim című dalest. Az új formációban Kollár-Klemencz Lászlóval és Dargay Marcell-lel dolgozunk együtt, én hegedűn, brácsán, harmonikán, gitáron és buzukin is játszom.

– Mi volt a célja, amikor 2007-ben megalapította a Budapest Bár zenekart?

– Egy lemez elkészítése. Az előtte alapított kvartettemmel feldolgoztuk a Halálos tavasz című dalt. A feleségem, Gáncs Andrea – aki a Besh o droM, ma pedig a zenekarunk menedzsere – ötlete volt, hogy vegyünk fel régi dalokat a fiatalok kedvenc énekeseivel. Szerettünk volna olyan albumot készíteni, amelyen húszas-harmincas évekbeli kávéházi muzsika szólal meg. Tényleg csak egy lemezre készültünk, eszünkbe sem jutott, hogy valaha koncertező zenekar lehetünk. A stúdiómunkálatok idején még lemezbemutató koncertet sem terveztünk. Az énekesek kérdezgették, hogy mi lesz a következő lépés, ha elkészül az album. Szintén a feleségem ötlete volt, hogy a lemezt ne koncertteremben mutassuk be. A Budapest Bár 2007 decemberé­ben a Katona József Színházban dupla telt házas előadással indult. Mivel a fellépés után kaptunk néhány felkérést, az énekesekkel és a zenekarral úgy gondoltuk, folytatjuk a közös munkát.

– Mit tanulnak egymástól a pop-rock sztárok és a cigányzenészek?

– Sok mindent. Mi a rockzenészektől az egyszerűséget tanuljuk, ők tőlünk a bonyolult zenék megszólaltatását lesik el. Szeretjük és tiszteljük egymást és a másik munkáját. Eddig nem volt olyan nehézség, melyen ne tudtunk volna felülkerekedni. Mindig tanulságos, amikor egymásnak dalokat mutatunk vagy hangszerelünk.

– Hogyan jött létre közös produkció a Magyar Nemzeti Cirkusszal?

– Nagyon szeretünk a Balatonra járni, nemcsak koncertezni, pihenni is. Lellén ismerkedtünk meg ifjabb Richter József cirkuszigazgatóval, akivel elkezdtünk gondolkodni egy olyan előadásról, ahol a Budapest Bár koncertjét artistaprodukciók egészítik ki. Én vállaltam egy nem veszélytelen mutatványt is. Miközben a porondon hegedültem, lovak száguldottak körülöttem. Szeretem a kihívásokat…