Északi romantika a Müpában
A koncertek mellett ingyenes koncertfilmvetítések is várják az érdeklődőket.
A koncertek mellett ingyenes koncertfilmvetítések is várják az érdeklődőket.

A koncertsorozat küldetése: reményt adni azoknak, akik veszélyben vannak.

A társszervező Budapesti Fesztiválzenekart ezúttal a finn Anna-Maria Helsing vezényli.

A zenekar és Fischer Iván is felkerült a Bachtrack zenei szakportál top 10-es listájára.

Bazsinka József célja szólóhangszerként is megismertetni a rézfúvóst

Őszi hangversenyek a ciszterci Szent Imre-templomban.

Idén Róma és az olasz kultúra áll a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban elindított tematikus fesztiváljának fókuszában.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közösen mutatja be 2023-ban Prokofjev műveinek legjavát.

Fischer Iván: A közönségtől kaptuk a rangos díjat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.

Hamarosan magyarul is olvasható a szerző legújabb regénye.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.