Orosz–ukrán háború: felmentették a kárpátaljai rohamdandár parancsnokát
Ez a veszteség elkerülhető lett volna – jelentette be Telegram-csatornáján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Ez a veszteség elkerülhető lett volna – jelentette be Telegram-csatornáján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Nem csillapodik a véres izraeli–palesztin háború, egyre több a halálos áldozat.

A volt orosz elnök az új brit védelmi miniszter kijelentésére reagált.

A németek ismét betiltottak egy, a német belügyminisztérium szerint szélsőjobboldali, elsősorban gyerekek és fiatal felnőttek befolyásolását célzó szervezetet.

Mind a két fél adott komoly csapásokat az elmúlt egy hétben – írta a közösségi oldalán Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő.

A híradások szerint orosz cirkálórakéták állhattak a célkeresztben.

Idáig a kutatók nem tudták megmondani, mi okozta a katasztrófát, most azonban fontos nyomra akadtak.

A csapás válasz arra, hogy ismét robbanószerekkel felszerelt léggömböket eregettek Izrael területére.

Az elnök ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben mégis háború robbanna ki, akkor az mindent megsemmisítene.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tettest sikerült kézre keríteni.

A 30 éves férfit hónapok óta keresték, eddig 24 körözést adtak ki ellene.

Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet.

Elfogták az elkövetőt, az indíték egyelőre nem ismert.

A miniszterelnök politikai igazgatója aggasztó döntésekről számolt be.

Összegyűltek a háborúpártiak Ukrajna támogatására.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Ennél egy kicsit mindenki jobbra számított.

Magyar Péter európai pártcsaládja kiáll a háború mellett.

Az átkelő 2024 óta többnyire zárva volt, csak rövid időre nyílt meg 2025 elején.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.