Menczer Tamás: A béke nem fontos a magyar baloldalnak
Az államtitkár elmondta, hogy a kormánynak a magyarok érdeke az első és soha nem fogják a háborút támogatni.
Az államtitkár elmondta, hogy a kormánynak a magyarok érdeke az első és soha nem fogják a háborút támogatni.
A Fidesz országgyűlési képviselője leszögezte, hogy hazánk érdekei átnyúlnak a határokon, amitől azok nemzeti érdekké válnak.
A nemzeti oldal szerint a DK pénzzel sem tudta lecsillapítani a miskolci népharagot.
A fideszes politikus az emberek helyzetének javítása érdekében önkormányzati feladatokat is felkarol.
Elkezdték összeszámolni a külképviseleteken és az átjelentkezők által leadott szavazatokat.
A megválasztott képviselők állítják: kemény kampányon vannak túl, és megdolgoztak a sikerért.
A baloldal csak két körzetben múlta felül a polgári erőket, ebből egyet még elveszíthet.
Tucatnyi hátrányos helyzetű család juthat korszerű otthonhoz, száz munkást tud majd foglalkoztatni a gyár.
Zárug Péter Farkas elemző szerint ha a Fidesz képes újat húzni és szervezett marad, akkor győzhet a megyeszékhelyen.
Miskolc közelében 138 új munkahelyet teremt a fejlesztés, a keleti nyitás bizonyított Szijjártó Péter szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.