– Elkezdték összeszámolni a szavazatszámláló bizottságok az átjelentkezők és külképviseleten voksolók szavazatait péntek délután, így már több választókerületben is százszázalékosra emelkedett a feldolgozottság péntek estére – adta hírül az MTI.
Budapesten eddig csak a 14. számú egyéni választókerületben véglegesítették a voksok számát. Az eredményből az derült ki, hogy
Dunai Mónika (Fidesz–KDNP) immáron biztosan egyéni képviselőként lehet ott az Országgyűlésben a következő négy évben is.
Emlékezetes, Karácsony Gergelyék korábban magabiztosan állították, hogy Budapesten minden egyéni választókerületet meg fognak nyerni, ez lett volna az előfeltétele országos győzelmüknek is. Dunai Mónika győzelmével biztossá vált, hogy a főpolgármester jóslata nem válik valósággá, kihívója, a jobbikos Szilágyi György pedig 12 év után inthet búcsút a parlamenti munkának.
Miskolcon sem tudott fordítani a baloldal
Nem sikerült fordítania a baloldalnak Miskolcon sem. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. számú választókerületben volt szorosabb a verseny, itt a 2014-ben még sikeresen egyéni mandátumot szerző, majd azt 2018-ban elbukó MSZP-s Varga László próbálta visszaszerezni a választók bizalmát. A körzet visszavonuló fideszes képviselőjét (Hubay György) azonban egy
újabb kormánypárti politikus fogja váltani, Kiss János végül csaknem ötszáz szavazattal őrizte meg a körzetet a Fidesz–KDNP-nek.
Az 1. számú borsodi körzetben, melyhez Miskolc keleti fele és néhány kisebb település tartozik,
Csöbör Katalin győzelme már biztosabbnak tűnt a külképviseleti szavazatok beérkezése előtt is.
A Fidesz–KDNP regnáló képviselője végül saját négy évvel előtti eredményén (38 százalék) nyolc százalékot javítva győzte le jobbikos kihívóját, aki Jakab Péter sikertelen kísérlete után próbálta megnyerni az egyéni választókerületet.
Az MTI híréből kiderül, hogy a szavazókörök vasárnap esti bezárása után a 10 243 szavazókör többségében összeszámolták a szavazatokat, és a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közzé is tette a számlálások eredményét.