„Hol vagytok, Dárdai-gyűlölők?” – ikszelt a Hertha, a Dárdai-fiúk lefokozva
Két meccsen egy pontja van a berlini csapatnak Dárdai Pál távozása óta, akinek a fiai nem voltak kezdők.
Két meccsen egy pontja van a berlini csapatnak Dárdai Pál távozása óta, akinek a fiai nem voltak kezdők.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint még jól jöhet, hogy az Eb-n nem jutottunk túl a csoportkörön.

A magyar válogatott védő nem akar szerződést hosszabbítani, s emiatt egyre inkább aggódhatnak.

Marco Rossi csapata Svájc ellen kezdi meg idei Eb-szereplését.

A szövetségi kapitány örülhet, teljesült az ősszel megfogalmazott vágya.

Az edzőtől az idény végén vált meg a német másodosztályban szereplő Hertha.

A Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha 4-2-re kikapott az Elversberg otthonában.

A magyar válogatott védő a következő idényben akár nemzetközi kupában is szerepelhet.

Dárdai Márton kétmillió eurót megérne az Augsburg csapatának.

Dárdai Palkó gólpasszt adott a Paderborn ellen, elképesztő mérkőzést vívott a Hertha.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.

Fejezetek a magyar sportrádiózás legemlékezetesebb pillanataiból. Rádió és olimpia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.