Dárdai Bence oszlopos tagja a német U19-es válogatottnak, ami persze nem csoda, hiszen tavaly nyáron ezzel a korosztállyal nyerte meg az U17-es Európa-bajnokságot éppen Magyarországon. Akkor és korábban sem lépett pályára azonban a magyar korosztályos csapatok ellen, ám ma ez a pillanat is eljöhet, hiszen a németek ma a magyarok ellen lépnek pályára Cipruson, és Dárdai Bence is tagja az ellenfél keretének.

A jövő évi, romániai U19-es Eb selejtezőjének első köréből már mindkét csapat továbbjutott, hiszen a németek és a mieink is legyőzték a csoport másik két tagját, Andorrát, illetve Ciprust. Így a két hatpontos csapat egymás ellen dönthet a csoportelsőségről – jelen pillanatban a németek állnak jobban a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően. Dárdai Bence a németek első meccsén, Andorra ellen (2-0) nem játszott, pénteken Ciprus ellen (3-1) viszont már kezdőként 71 percet futballozott.
Dárdai Bence még kivárna a választással
Nagy kérdés, hogy a magyarok ellen vállalja-e a játékot, hiszen a helyzet pikáns: Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nemrég megpróbált nyomást helyezni a 18 éves középpályásra azzal, hogy kijelentette, ő készen áll akár már jövőre meghívni Dárdai Bencét a magyar válogatottba.
Arról nincs vita, hogy a Wolfsburg színeiben október óta már egyre többet játszó, és az első Bundesliga-gólját is megszerző játékosnak hosszabb távon abszolút helye lehetne a magyar válogatottban. A kérdés az, hogy ő mit akar.
Dárdai Bence erről legutóbb augusztusban, német klubja honlapjának beszélt nyíltan. Akkor ezt mondta: – Még van időm döntést hozni a felnőttválogatottságról, mert még fiatal vagyok, és sokáig játszhatok az U-válogatottakban. Ha eljön az ideje, dönteni fogok az egyik vagy másik nemzet mellett.
Marco Rossi alapembere már játszott a magyarok ellen
A Berlinben született és ott felnövő legkisebb Dárdai fiút tartják a legtehetségesebbnek a három fivér közül. Mindhárman voltak német utánpótlás-válogatottak, a most 25 éves Palkó a legkevesebbszer, de őt is korábban hívta volna Marco Rossi a magyar válogatottba, mint ahogy 2022 novemberében, lassan napra pontosan két éve végre debütált szülei hazájának a színeiben. A középső testvér, Dárdai Márton 22 évesen már tízszeres magyar válogatott, jelenleg is tagja Rossi keretének, és kedden „egykori hazája”, Németország ellen játszhat a Puskás Arénában a Nemzetek Ligájában. A Hertha védője az, aki korábban fordított felállásban is futballozott már: németként a magyarok ellen.