Először hoztak létre embriókat emberi bőr DNS-éből
Világon első alkalommal sikerült így embriókat létrehozni.
Világon első alkalommal sikerült így embriókat létrehozni.

Az öregedés ellen hatásos lehet a megfelelő étkezés.

Egy 55 éves férfit gyanúsít az NNI.

A kutatók célja, hogy még a daganat kialakulása előtt meg lehessen kezdeni a rendszeres szűréseket és megelőző intézkedéseket.

Kapu Tibor csaknem harminc magyar tesztet hajt végre a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.

Az ukránok megint kiderítették, hogy az orosz elnök milyen betegségben szenved.

A tizenegy éves fiú volt az első, akinek az eltűnése után a fotója amerikai mintára szerepelt a tejesdobozokon.

Hatalmas előrelépés lehet a fejlesztés.

Egy kiállítás alapjául szolgáló könyv szerint a Stonehenge-et is fekete britek építették, és hétezer évig nem is voltak fehérek a szigeten.

Az ugráló gének gátlásával akár százhúsz–százötven évig is élhetünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.