A béremelések éve lehet az idei
Mutatjuk, milyen szakmákban nőhetnek érdemben a fizetések.
Mutatjuk, milyen szakmákban nőhetnek érdemben a fizetések.
A kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést.
A belga egészségügyi intézmények nyolcvan százalékában nincs elég szakképzett munkaerő.
Köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért az emberi erőforrások minisztere.
A szakszervezetek ezt az ötletet nem támogatják, sőt, a legnagyobb belga szakszervezet, az FGTB kifejezetten elutasítja a javaslatot.
Megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet.
Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője szerint ez az egyetlen megoldás.
A világhírű operaénekes-tenor győri koncertjére több ezer magyar egészségügyi dolgozó kap meghívást.
Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere a pandémia elleni küzdelem hőseit várja a Balaton mellé
A koronavírus-fertőzésen átesett Aradszki András KDNP-s képviselő megdöbbentőnek találja, hogy még mindig sokan tagadják a kór létezését, elvetik a maszk viselését, vagy az oltás ellen hangolnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.