A vírus elleni védekezés frontvonalában szolgálókat látják vendégül

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere a pandémia elleni küzdelem hőseit várja a Balaton mellé

2021. 06. 16. 11:57
null
Idén megújult környezetben strandolhatnak a gyenesdiásra látogatók Forrás: Keszey Ágnes/zaol.hu - Mediaworks
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány elleni védekezés frontvonalában küzdő 54 egészségügyi dolgozót fogad Gyenesdiás június 19. és 26. között, három-hat napos pihenésre – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a nyugat-balatoni térség családbarát üdülőfalujának turisztikai egyesülete. A Keszthelytől mindössze 3,5 kilométerre eső település önkormányzata a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával (MESZK) való egyeztetés után az év elején tette közzé a néhány napos nyaralásra szóló felhívást, ami a balatoni üdülőkörzetben egyedülálló kezdeményezés.

Idén megújult környezetben strandolhatnak a Gyenesdiásra látogatók
Fotó: Mediaworks/Keszey Ágnes

A néhány napos üdültetés a helyi turisztikai egyesület önzetlen felajánlásainak és a turisztikai vállalkozóknak, köztük a strandi büféseknek, vendéglátósoknak köszönhető. Mivel a felajánlott szálláshelyek gyorsan beteltek, a település vezetése úgy döntött, hogy az 54 vendégül látott egészségügyi dolgozón felül további húsz személy részére is lehetőséget biztosítanak néhány napos kikapcsolódásra, strandolásra, nyaralásra. Gyenesdiás polgármestere, Gál Lajos szerint a pandémia idején hősies munkát végző vendégek és hozzátartozóik száz elfogadóhelyen vehetnek igénybe különböző mértékű kedvezményeket. Ingyenesen látogathatják a település strandjait, vízitúrán vehetnek részt, és a Festetics Imre Állat- és Vadaspark is várja őket. A nyaralás záró estéjén az önkormányzat egy fogadáson látja vendégül a majd egyéves megfeszített munka után egy kicsit kikapcsolódó, pihenő ápolónőket, orvosokat, mentőket.

Gyenesdiás várja azokat a dolgozókat, akiket érint a kormány által biztosított rendkívüli többletszabadság a koronavírus elleni védekezés során tanúsított hősies helytállásukért. Tíz nap többletszabadságra jogosultak a védekezésben részt vevő egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, a katonák, a honvédségi alkalmazottak, a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és a kormányhivatali dolgozók is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.