Nem is gondolnánk, hány százezren nevelik egyedül a gyermeküket Magyarországon
Március 21-e az egyszülős családok napja, az Egyszülős Központ 2018 óta több mint 70-féle szolgáltatással segíti az érintetteket.
Március 21-e az egyszülős családok napja, az Egyszülős Központ 2018 óta több mint 70-féle szolgáltatással segíti az érintetteket.
A Süss, főzz és nyerj! pályázatokat háromtagú zsűri bírálta el és ötöt díjazott.
A nehéz helyzetben lévőket még inkább sújtja a háború miatti infláció.
Jelenleg körülbelül kilencvenezer gyermek nem kapja meg az őt megillető tartásdíjat – a jövőben ez is változni fog.
A gyermekeiket egyedül nevelő szülők számára is komoly segítséget nyújt a polgári kormány családtámogatási politikája.
Láthatatlan tömeget alkotnak az egyszülős családok, akik komoly nehézségekkel küzdenek – mondta Nagy Anna.
A Nők Magyarországért Klub több mint száz informatikai eszközt ajánlott fel – közölte Novák Katalin.
Több mint száz informatikai eszköz adományozásával segítették a gyermekek digitális tanulását.
A kifejezetten fiatal házaspároknak járó babaváró támogatás kivételével a családvédelmi akcióterv valamennyi eleme elérhető a gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek.
Novák Katalin az egyszülős központ működésének első évfordulóján tartott ünnepségen azt mondta, a gyereküket egyedül nevelők sincsenek egyedül, ők is számíthatnak a kormány segítségére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több esélyes felszerelése is elveszett, Van Gerwen gondjait pedig csak tetézte a dartsvilág legismertebb hangja.
Egy szakértő szerint nincsenek olyan anyagi, technikai vagy politikai stratégiák, amelyek megváltoztathatnák az ukránok harctéri helyzetét.
Biztos az anyagi háttér, Arne Slot akár 300 millió fontot is elkölthet a csapat megerősítésére.
Betlehem Dávid második, Fábián Bettina pedig harmadik lett a nyíltvízi úszásban 3 km-en a világbajnokságon.
Jókai Mór gazdag életműve szerencsére nem szorul bemutatásra, ám mégsem olyan biztos, hogy valóban ismerjük is őt.
Az ország elsőszámú vezetője nem utazott el az ötkarikás játékokra, amelyet 45 évvel ezelőtt nyitottak meg.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
Kiderült az igazság.
Betlehem Dávid második, Fábián Bettina pedig harmadik lett a nyíltvízi úszásban 3 km-en a világbajnokságon.
Jókai Mór gazdag életműve szerencsére nem szorul bemutatásra, ám mégsem olyan biztos, hogy valóban ismerjük is őt.
Az ország elsőszámú vezetője nem utazott el az ötkarikás játékokra, amelyet 45 évvel ezelőtt nyitottak meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.