Szijjártó Péter: Nem engedünk a háborús nyomásnak
A külügyminiszter szerint a béke eléréséhez tárgyalások kellenek.
A külügyminiszter szerint a béke eléréséhez tárgyalások kellenek.

Rusvai Miklós virológus szerint Ukrajnában a nem megfelelő higiéniás viszonyok miatt több olyan betegség is jelentkezik, ami békeidőben elő sem fordul.

Megvan a kockázata annak, hogy a 20. század elején nagy számban megjelenő gyerekbetegségek újra megjelenjenek Magyarországon.

Ukrajnában már a háború előtt is virágzott a szervezett bűnözés, Ukrajna Európai Uniós csatlakozása ezért is jelent komoly biztonsági kockázatot Magyarországra nézve.

Komoly gazdasági kockázattal járna a hazánkkal szomszédos ország uniós csatlakozása.

Az Európai Bizottság korábbi elnöke azt mondta, hogy az ország gazdasága még nincs felkészülve a tagságra, és azt is kiemelte, hogy Ukrajnában jelen van a korrupció.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint hogy a magyar nyugdíjrendszert ne érje külső sokk, a kormánynak elkerülhetetlen, hogy ebben a kérdésben is konfliktust vállaljon Brüsszellel.

A huszonhét EU-tagországból huszonhat a háború folytatása mellett foglalt állást, csak Magyarország állt ki a béke mellett.

Orbán Viktor szerint erre nincs elegendő forrás.

A külügyminiszter szerint Ukrajna támogatása lehetetlen feladat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

A választáson négy független jelölt indult.

Vizsgálat indult az ügyben.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az FTC ír vezetőedzője a játékvezetőről és Gruber Zsomborról is beszélt.

Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos. A 2026-os gála a műfaji sokszínűségről, új kategóriák bevezetéséről és több történelmi pillanatról szólt – élükön Bad Bunny Év albuma-győzelmével és Kendrick Lamar domináns szereplésével.

A 2022-es balos lebőgés után a brüsszeliták megelégelték az ellenzéki bénázást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.