Elképesztő pletyka kapott szárnyra Lewis Hamiltonról
Mivel a rekordbajnok még egy istállóhoz sem kötelezte el magát a következő idényre, folynak a találgatások a jövőjéről.
Mivel a rekordbajnok még egy istállóhoz sem kötelezte el magát a következő idényre, folynak a találgatások a jövőjéről.

A német expilóta a Ferrari versenyzőiről is elmondta a véleményét. Nem volt benne sok köszönet.

Sergio Pérez pedig csapattársa tempójára csodálkozott rá a Miami Nagydíj után.

Eddig bukdácsoltak az olaszok, de egyik pilótájuk Azerbajdzsánban váratlanul az élre ugrott.

Danyiil Kvjat a Ferrarihoz kerülhetett volna az egyszeres világbajnok finn helyére.

Az előző versenyhétvégén az olaszok egyik pilótája sem szerzett pontot. Ezen próbálnak utólag változtatni.

Huszonháromezer eurót érő órát loptak el tőle, de nem hagyta annyiban. Tiszta Halálos iramban.

A monacói pilóta az idény második futamán máris tízhelyes rajtbüntetést kap.

Michael Schumacher és Jean Todt nemcsak kollégák voltak, hanem baráti viszonyt is ápoltak egymással.

A monacói pilótát megint utolérte a balszerencse, és Bahreinben az autója meghibásodása miatt esett ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél a robotok emberekkel való együttműködése.

A Tisza elnöke szerint Kapuvár és Csongrád egy választókerületben van.

Keresik a tulajdonosát.

Értékel és kiosztja a feladatokat a miniszterelnök.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Zelenszkij az otthoni korrupciós botrány után menekült az európai védelmezőjéhez.

A közösség már nem szereplője a világpolitikának. Szijjártó Péter keményen kiosztotta Brüsszelt.

Százezreket mentett meg a intézkedés.

Cambridge-i és glasgow-i egyetemen végzett kutatás szerint.

The new burden would push gasoline prices to 870 forints per liter and raise utility costs nearly fourfold, Szazadveg reports.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.