Siralomház lett a Mercedes istállóból, már élcelődnek is rajta + videó
A Szaúdi Nagydíj időmérőjén csak 16. helyet jegyző Lewis Hamilton a mai futamon sem számít sok jóra.
A Szaúdi Nagydíj időmérőjén csak 16. helyet jegyző Lewis Hamilton a mai futamon sem számít sok jóra.

Leclerc nyert Sainz előtt. Hamilton lett a harmadik, akinek az utolsó körben hullott ölébe a dobogós helyezés.

Hamilton szerint ha most rendeznék az első futamot, az kettős Ferrari-győzelemmel zárulna.

Az istálló egykori sportigazgatója részleteket árult el arról, milyen volt a spanyollal való közös munka.

George Russell és Fernando Alonso szerint is az olasz gárda autója a leggyorsabb.

A legendás istálló 2007-ben nyert legutóbb egyéni, 2008-ban konstruktőri világbajnoki címet.

Ha a helyzet úgy hozza, Mick Schumacher jövőre akár futamon is elindulhat a maranellóiak színeiben.

Carlos Sainznak a koronavírus miatt furcsa körülmények között került sor a Ferrarihoz való átigazolására.

A Niki Lauda életét feldolgozó riportkönyv elolvasásával megszabadulhatunk a versenyzőlegenda köré halmozódott sztereotípiáktól.

A németek szerelői „megrongálták” a rivális garázsát, hogy egyértelműen a tudtára hozzák az üzenetet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A baloldali pártvezér még a legkisebb dolgokban sem tud igazat mondani.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Farkas Bertalan szülőhelyéhez közel élt Kapu Tibor.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Zelenszkij az otthoni korrupciós botrány után menekült az európai védelmezőjéhez.

Ha akkorra szánta.

Ezekben a városokban lép fel Szűcs Gabi.

A két férfi kriptovaluta-kereskedésre hivatkozva elkövetett csalásokból származó összegek eltüntetését segítette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.