Sebastian Vettel szerenáddal búcsúzott el a Ferraritól + videó
A négyszeres világbajnok hat éven át volt a legendás istálló pilótája, most szomorúan távozik tőle.
A négyszeres világbajnok hat éven át volt a legendás istálló pilótája, most szomorúan távozik tőle.

A német pilóta szerint csapattársa, Charles Leclerc autója sokkal gyorsabb az övénél.

A Ferrari Mugellóban az 1000. Formula–1-es nagydíján indul, és erre nem csak az istálló emlékezik.

Mától az Olasz Nagydíjon is zárt kapuk mögött köröznek, de Ferrarinak ez nem is olyan nagy baj.

Korlátozott számban ugyan, de jelen lehetnek nézők a két hét múlva sorra kerülő mugellói Forma-1-es futamon.
A Ferrari egyik pilótája sem került be az első tízbe, ilyen legutóbb hat éve történt.

A fél világ találgatja: vajon mi az ördög folyik a Formula–1 emblematikus istállójánál?!

A folyamatban lévő vizsgálat szerint egyértelműen a bódult állapot okozta a balesetet.

Nem tudtak ütőképes autót összehozni, motorerőben meg sem közelítik a tavalyi teljesítményüket.

Nemhogy a Mercedesszel vagy a Red Bull-lal csatázna, az ötödik helyet foglalják el a konstruktőrök között.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fogalomról és mindarról, ami mögötte van, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly segít eligazodni a Visszafoglalás című podcastműsorunkban.

A baloldali pártvezér még a legkisebb dolgokban sem tud igazat mondani.

Csoda, hogy túlélték.

A magyar katonák ismét bizonyítottak.

Brüsszelből semmifajta engedélyre nincsen szükség.

Zelenszkij riválisa szerint az országnak a NATO-ban a helye.

Szorul a hurok az ukrán elnök körül.

Ezzel ellentétben itt a valóság.

Brussels has also set its sights on Hungarians’ savings, and the money could easily end up flowing to Ukraine.

Magyarország az egyik legbékésebb állam a világon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.