Még nagyon korai erről beszélni, de a bokszutcában már felröppentek olyan hangok, hogy Sainz hamarosan a második számú pilóta státusba kényszerülhet a Ferrarinál, hogy segítse Leclerc-t a Verstappennel szemben a vb-címért kialakulóban lévő csatában.
Utóbbinak nem örülnének a Red Bullnál. Az energiaitalosoknak az lenne az érdeke, hogy a maranellóiak mindkét pilótája versenyképes legyen, és Sainz képes legyen arra, hogy néhány pontot elhappoljon Leclerc orra elől. A monacói jelenleg 45 ponttal áll a tabella élén, a spanyol 33-mal a második, a harmadik Verstappen pedig a bahreini kiesése miatt már húszpontos hátrányban van az éllovashoz képest.
– Tavaly kellemesen meglepett, hogy Sainz egy szinten volt Leclerc-rel, abban reménykedtem, hogy ez idén is így lesz – ismerte el Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója. – De már a teszteken és aztán a versenyeken is láthattuk, hogy nagyjából három-négy tized a lemaradása a csapattársához képest. Ez hátrányt jelent nekünk, mert reméltük, hogy a két Ferrari-pilóta olykor majd egymást fosztja meg a pontoktól. Jelenleg azonban nem ez a helyzet.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!