– Végig tudtuk, hogy a Ferrari szinte nem is foglalkozott a 2021-es versenyautójával, minden erejét az idei, áttervezett modelljére fordította. Ezzel többhónapos előnyre is szert tehettek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet
– Végig tudtuk, hogy a Ferrari szinte nem is foglalkozott a 2021-es versenyautójával, minden erejét az idei, áttervezett modelljére fordította. Ezzel többhónapos előnyre is szert tehettek
– vélekedett a hétszeres vb-győztes.
Fernando Alonso (Alpine) nem volt ilyen óvatos, és szavai alapján úgy tűnik, ő nem is bánná, ha volt csapata lenne a befutó.
– Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrarinak van a leggyorsabb autója ebben a pillanatban, ami bizonyára komoly meglepetés. Ez Carlos Sainznak és ennek köszönhetően Spanyolországnak is összességében kiváló hír – beszélt honfitársáról a negyvenéves pilóta. Daniel Ricciardo (McLaren) elmondta, a Ferrarira nem árt odafigyelni, bár szerinte a Mercedes és a Red Bull még nem terítette ki a kártyáit. Az energiaitalosok valóban nem nyújtottak kiugró teljesítményt, Sergio Pérez a harmadik, a címvédő Max Verstappen mindössze a hatodik helyen zárta a tesztelést.
Természetesen az olaszokhoz is eljutottak a dicsérő szavak, ők azonban nem szálltak el miattuk. Mattia Binotto úgy véli, legalább négy-öt futamba beletelik, míg kiderül, valójában hol is tartanak.
– A Ferrarinak fontos volt, hogy a 2022-es autóra fókuszáljon, az jelentse a prioritást, mivel mindig is úgy láttuk, hogy ez az év remek lehetőségeket nyújthat nekünk. Most próbáljuk megismerni az autót. Hogy mennyi előnyünk származhat, az majd a következő pár hónapban kiderül – de nem holnap – fogalmazott az itáliai csapatvezető.
– Őszintén szólva szerintem nem mi vagyunk a legerősebb csapat. Még mindig csak kívülállók vagyunk, nem favoritok.
Rövidesen okosabbak leszünk, március 10-én Bahreinben kezdődik az újabb tesztidőszak.
Borítókép: Carlos Sainz a barcelonai teszten (Fotó: MTI/AP/Joan Monfort)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.