Titokban tárgyalt a DK-val Karácsony Gergely
Szintet lépett a baloldali nagykoalíció terve.
Szintet lépett a baloldali nagykoalíció terve.

Együttműködésre vannak ítélve a baloldali pártok Budapesten.

A sportközgazdász leszögezte, hogy a nyári olimpiai játékok magyarországi megrendezéséhez két dolog lenne feltétlenül szükséges.

Demszky Gábor volt az, aki húszéves munkássága során csontig lenullázta Budapestet.

A Tisza Párt szervezetileg is betagozódna a baloldali összegfogásba.

Nincs egység a Tisza Pártban a főpolgármester személyét illetően.

Újabb elemmel bővült a kudarcos fővárosi fejlesztések sora: ivókútból bűzös csikktartó.

A kutatási igazgató szerint az olimpiával kapcsolatos kijelentéseivel Karácsony Gergely csak el akarta terelni a figyelmet.

Meglegyintette a politikai elhullás szele, hirtelen megváltozott a főpolgármester álláspontja.

Valószínűleg nincs jobb állás ma Magyarországon, mint fővárosi céget vezetni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.

A munkáltatók több mint 84 százaléka tervezi az emelést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.