Ma tartják meg a Fővárosi Közgyűlés következő ülését a Főpolgármesteri Hivatalban. Karácsony Gergely ezen az ülésen kénytelen főpolgármester-helyetteseket javasolni, miután Sára Botond főispán ezzel kapcsolatban törvényességi felhívással fordult a fővároshoz. A felhívás lényege, hogy addig a közgyűlés törvénytelenül működik, amíg nincsen helyettese a főpolgármesternek. Az ügyben hétfőn beigazolódtak lapunk értesülései, Karácsony Gergely ugyanis Vitézy Dávidot és Kiss Ambrust jelölte a tisztségre.
A jelöltek megválasztása azonban nemcsak szakmai, hanem politikai szempontból is számos kérdést vet fel. Karácsony Gergely döntésének hátterében ugyanis politikai érdekek húzódnak. Kiss Ambrus lojalitása biztosítja a belső egységet, míg Vitézy Dávid kinevezése olyan gesztus, amellyel Karácsony Gergely biztosítani próbálja a fővárosi önkormányzat működőképességét.
A főpolgármester-helyettesek megszavazására ugyanakkor rendkívül kevés esély van, ugyanis a Tisza Párt frakcióvezetője, Ordas Eszter bejelentette, nem szavaz Karácsony Gergely helyetteséről a Tisza budapesti frakciója, amíg az nem terjeszti elő az szmsz-módosítási javaslatukat a közgyűlésben.
A Tisza Párt szeretné világossá tenni, hogy addig, amíg a főpolgármester nem terjeszti elő a demokratikus működés minimumát garantáló szmsz-módosítási javaslatunkat, addig személyügyi kérdésekben nem tud döntést hozni, így a főpolgármester-helyettesekről sem
– írta Ordas Eszter.
Komoly változások a parkolásban
A Fővárosi Közgyűlés elé terjesztették ugyanakkor az új parkolási reformcsomagot, amely a főpolgármester szerint a XXI. századi nagyvárosi közlekedés kihívásaira kíván választ adni. Valójában azonban a Karácsony Gergely-féle autósüldözés folytatásáról van szó, ami végleg ellehetetleníti a gépjármű-közlekedést a fővárosban. Az előterjesztésben szereplő egyik legjelentősebb változás a parkolási díjak emelése. Karácsony Gergely javaslata szerint 2026 júliusától 35 százalékkal növekednének a parkolási díjak Budapesten. Ez pedig önmagában is komoly terhet fog róni az autósokra.
Emellett a főpolgármester megduplázná a nagyobb saját tömegű, jellemzően városi terepjárók parkolási díját, vagyis egy frekventáltabb zónában parkoló, 1,8 tonnásnál nagyobb össztömegű gépjármű tulajdonosának több mint 1500 forintot kellene óránként fizetnie a parkolásért. A javaslat része a parkolóautomaták teljes megszüntetése, amely helyett kizárólag online vagy sms-alapú fizetési módokat engedélyeznének. További súlyos érvágás az autósok számára, hogy a belvárosi A és B övezetekben hétvégére is kiterjesztenék a fizetős parkolást. Ez különösen azoknak a helyi lakosoknak okoz problémát, akik nincsenek bejelentve a lakóhelyükre, és akiknek az utcai parkolás az egyetlen megoldás. Az ilyen mértékű szigorítás egyértelműen az autós közlekedés visszaszorítását célozza, de eközben a szakértők szerint a közösségi közlekedési alternatívák fejlesztése nem tart lépést a korlátozásokkal.