Gyurcsány és Karácsony: két összeillő ember
A bukott miniszterelnök most azzal hökkentett meg mindenkit a forradalom évfordulóján, hogy szerinte ők ’56 szellemének igazi őrzői
A bukott miniszterelnök most azzal hökkentett meg mindenkit a forradalom évfordulóján, hogy szerinte ők ’56 szellemének igazi őrzői

Szabó Bálint a börtönben gondolkodott el a lehetőségen.

A közlekedési vállalat eladósítása már az SZDSZ-nek is eszébe jutott.

Karácsony Gergelynek sokba kerülhet elnyerni a pártok támogatását a jövő nyári választásra.

A volt főpolgármester cáfolta a projektet érintő baloldali hazugságokat.

A főpolgármesternek időnként eszébe jut, hogy valamit fel kellene mutatni, szerencsére elődje, Tarlós István érdemeiből tud válogatni.

Az LMP szerint a döntés akár támogatható is lehet, a módosítás részleteinek függvényében.

„A városban semmit, a Városházán mindent.”

A főpolgármester az ígéretek teljesítése helyet négy év alatt csődközelbe jutatta Budapestet.

Kerpel-Fronius 2019-ben főpolgármesternek is jelöltette magát, ám elbukta az előválasztást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Kudarcba fulladt integráció.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csapnak össze az Európa-bajnoki címért.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.