Bátor , Ákos 2024. február 27.
logo

Ellen(t)mondás

Baranyai Gábor
2023.12.07. 04:58 2023.12.07. 07:55
Ellen(t)mondás

A magyar nyelv értelmező szótára szerint az ellenmondás szó jelentése: 1. Más állításának tagadása. 2. Valami vagy valaki ellen idegenkedést jelentő nyilatkozás. 3. Törvényi értelemben ünnepélyes ellennyilatkozat, másképp: óvás, ellenszólás. 4. Két oly dolognak állítása, melyek egymást kizárják, s egyszerre igazak nem lehetnek. 

Az egy magányos „t” betűvel több ellentmondás szó jelentése pedig: 1. Az ellentmond igével kifejezett cselekvés, megnyilatkozás; az a tény, hogy valaki ellentmond valakinek. 2. Két állítás vagy két vélemény között mutatkozó olyan ellentét, amely kizárja az egyik állítás érvényét, illetve az egyik vélemény helyességét.

Karácsony Gergely főpolgármesternek a jelenleg szemétdombként közismert Rákosrendező fejlesztése kapcsán megosztott Facebook-bejegyzésben sikerült azt a nyelvfilozófiai és politikai szemantikai bravúrt elkövetnie, hogy egyszerre érvényt szerzett a két szó jelentésének.

A főpolgármester ellenmond már most annak, hogy a 130 hektáros, évtizedek alatt lezüllött területbe államközi szerződés után egy külföldi befektető a magyar állam szerepvállalása mellett – közfeladatok telepítése, közösségi és egyéni közlekedés fejlesztése mellett – új életet leheljen. 

Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a követelőzés, csőddel való riogatás, áldozati póz mellett a baloldali főpolgármester és az őt támogató közgyűlési frakciók egyik fő politikai eszköze, hogy szinte mindennek ellentmondanak, mindent kicsavarnak, amit a kormány ajánl, tervez Budapest érdekében. 

Teszik ezt annak ellenére, hogy ha az angol abszurd humor nagyágyúi által a Brian élete című filmben elhangzó klasszikus kérdést naprakésszé tesszük: „Mit adott nekünk a kormány?”, akkor egy nagyon hosszú listát kapunk. Azonban ha a fővárosiak elgondolkodnak azon, hogy mit adott nekik a 2019 ősze óta regnáló baloldali városvezetés – és itt levonandók a Tarlós-érából örökölt, elindított, előkészített beruházások –, akkor egy elég szánalmas sajtcetlit kapunk. Ezért a mostani, akár öt-hatmilliárd euró beruházásával kecsegtető terv elleni hergelés, izomból való kritika, sok esetben kategorikus elutasítás csak politikai lehet, hiszen a részleteket még ezután dolgozzák ki a felek. 

 

Mert egy biztos, bármi, ami 2010 óta állami segítséggel a fővárosban épült – sportlétesítmények, köz- és kulturális épületek, infrastruktúra, zöldfejlesztések –, lehet szubjektív szépészeti vita tárgya, de tervezésük, megvalósításuk és üzemeltetésük minősége állja a versenyt, amit sorozatos nemzetközi ingatlanos és kulturális nagydíjak is bizonyítanak. 

Orbán Viktor miniszterelnök nem hiá­ba hangsúlyozta, nem „mini-Dubajt”, hanem „maxi-Dubajt” akar látni, olyan színvonalat, amely Budapestet a világ fővárosainak élvonalába emeli. Egy biztos, Budapesten ellenkezésből még semmi sem épült fel, ezután sem fog, de ez már a baloldal felelőssége.

Ami az ellentmondást illeti, az maga Karácsony Gergely, aki mára már talán azt is elfelejtette, hogy zuglói polgármester volt. Igaz, meg kell jegyezni, hogy parkolási mutyin kívül ott sem hagyott túl sokat maga után, a Bosnyák tér fejlesztése is csak állami beavatkozással fog révbe érni. 

Ami a Rákosrendezőt illeti, a főpolgármesterséget is bármikor miniszterelnökségre cserélő karrierpolitikus hat éve, kerületi vezetőként még száz métert bőven meghaladó, a Hősök teréről is látszó épületeket álmodott Zugló határába. 

A példa akkor a norvégiai Oslo volt, a város, amelyet nehezen lehet építészeti maradisággal vádolni. Karácsony a magasházas negyednek több oldalt is szentelt az akkor elkészült Zuglói településképi arculati kézikönyvben. Hogy ma már erre nem emlékszik, és mindenbe beleköt, tagad, ami megvalósítaná az akkori álmát, na ez az igazi ellen- és (ön)ellentmondás.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a Mikulástroli első járatának elindítása alkalmából rendezett eseményen a Városháza parkban 2023. december 5-én (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.