Amelyen szintén tanúbizonyságát adta annak, hogy elszántan kerüli a racionalitást. Hisz mikor megy egy világesze főpolgármester a miniszterelnökhöz a budai Várba, hogy átadjon neki egy pénzkérő levelet? Hát természetesen akkor, amikor a kormányfő garantáltan nem tartózkodik ott. Különben a végén még beszélnie is kellett volna vele, s megpróbálni védeni a védhetetlent. Márpedig ezt nem kockáztathatta az az inkompetens álzöld látványpolitikus, aki még a nem baloldal-kritikátlan újságírói kérdésektől is annyira fél, hogy többnyire kerüli őket, mint ördög a szenteltvizet. Kényelmesebb volt neki az a bátor eljárás, amikor garantáltan ellenvetések nélkül vádaskodhat. Csakhogy nem lehet egyszerre két lovat megülni. Abszurd dolog pénzt kérni, sőt követelni és közben azzal vádolni a kabinetet, hogy az általa elvonásnak titulált és a szegényebb önkormányzatok támogatására szolgáló szolidaritási hozzájárulással csődbe dönti a fővárost. Nem utolsósorban beismerve ezzel, hogy ami megy a többi tehetősebb önkormányzatnak, az éppen a leggazdagabbnak, az elődje által hagyott hatalmas, kétszázmilliárdos megtakarítás és a növekvő iparűzésiadó-bevétel birtokában sem sikerül – képességek hiányában. Téved ugyanis: nem a főváros van igazán csődben – hanem a főpolgármester az igazi csődember.