Magyarázkodik a Katona József Színház a DK-tagoknak nyújtott kedvezmény ügyében
A függetlenségét bizonygató teátrum a Demokratikus Koalíción kívül más pártot nem említett, amelynek engedményt ajánlottak volna fel a jegyárakból.
A függetlenségét bizonygató teátrum a Demokratikus Koalíción kívül más pártot nem említett, amelynek engedményt ajánlottak volna fel a jegyárakból.

Az elmúlt években érdekes viszony alakult ki a párt és a színház között.

A csődöt mondott Karácsony mögé teljes fegyverzettel beállt a DK és vezére.

A 99 Mozgalmat alapító főpolgármester egyszerre állítja azt, hogy semmiről nem tudott, illetve, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően zajlott.

A főpolgármester vonakodik attól, hogy Budapest befizesse a szolidaritási hozzájárulást, ezért inkább lemondatná Varga Mihály pénzügyminisztert.

Gyurcsány Ferencék a napokban várhatóan bejelentik, beállnak-e a főpolgármester mögé.

V. Németh Zsolt zsarolásnak nevezte a főpolgármester döntését.

Karácsonyék gáncsoskodása, szabotálása ellenére egyre-másra emelkednek a kabinet jóvoltából a legkülönbözőbb látványos fővárosi épületek, létesítmények.

Az ifjúsági szervezet közölte, Gyurcsány emberei mutyiznak Karácsony körül.

A hatóság a 99 Mozgalom „mikroadományai” miatt zajló nyomozás keretében szállt ki Perjés Gáborhoz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lázár János a választás tétjéről beszélt a Lázárinfón.

Aki a külhoni magyarokat támadja, a magyar nemzet egységét támadja – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Az ukrán elnök még több pénzt akar.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

A reform szimbolikus és gyakorlati változásokat jelent az angol élvonalban.

A francia válogatott szövetségi kapitánya szerint ez a támadója esetében teljesen természetes.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.