Rendkívüli időpontban tesz bejelentést a kormány
A tájékoztatón részt vesz Csák János kulturális és innovációs miniszter is.
A tájékoztatón részt vesz Csák János kulturális és innovációs miniszter is.

Mérföldkő volt 1956 a magyar nemzet fejlődésében, ami meghatározta a magyarok felfogását a fontos értékekről – hangsúlyozta a miniszter.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: az amerikai nagykövet illetéktelen abban, hogy a magyar külpolitikát meghatározza.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a városban mintegy tízmilliárd forintból megvalósított új kongresszusi központ átadásán mondott beszédet.

– Nyilvánvaló lebukással állunk szemben – mutatott rá a tárcavezető.

November elsejétől az átlagnyugdíjat 217 ezer forintra emeli a kormány, mert az infláció magasabb lett az év elején vártnál.

Nincs itt semmi látnivaló, Kalle Sandhammar szerint. „Mélységes tudatlanság azt gondolni, hogy a svéd politikusok ellenőrzik az UR tartalmát” – nyilatkozta.

Soha annyi iskola nem újult meg, mint az elmúlt évtizedben, 66 ezerre nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, és sok óvodát is felújítottak.

Felidézte: a tragédia miatt akkor összetartottak a magyarok és az osztrákok.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzet percről percre közvetíti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.