Gulyás Gergely a választási eredményről: Szilárd alapot ad arra, hogy a kormány a békét képviselje a világban

A választás eredménye megerősítette a kormánypártokat és a kormányt, hogy továbbra is a béke üzenetét képviselje – erről beszélt a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszter újságírói kérdésekre válaszolva részletesen elemezte a magyar választási eredményeket és az Európában kialakult helyzetet is. A Kormányinfó előtt nem sokkal meghozott európai bírósági ítéletet elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte, hogy jogi lehetőségek után fog nézni a kormány. Az ítéletet egyébként időközben Orbán Viktor is kommentálta, aki szerint felháborító ítélet született. Élő szöveges közvetítésünk.

2024. 06. 13. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány tegnapi ülésén a választásokat is értékelte. – Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a választáson. Az eredmény megerősítette a kormányt. A kormánypártok több szavazatot kaptak, mint a második, harmadik, negyedik helyezett együttvéve – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: ez szilárd alapot ad arra, hogy a kormány a békét képviselje a világban. Ha ez nem történt volna meg, nem tudták volna elérni, hogy Magyarország kimaradjon a NATO ukrán missziójából.

Magyarország sem pénzzel, sem fegyverrel, sem katonával nem vesz részt a NATO ukrán missziójában

– fogalmazott a miniszter megerősítve a tegnap Orbán Viktor által kijelentetteket. Gulyás elmondta: Magyarország a menedékkérőknek menedékjogot biztosít, senkit nem küldenek vissza sorozásra Ukrajnába. 

Nagyon megbüntetett minket az Európai Bíróság

Az Európai Bíróság ma hozott ítéletet egy elhúzódó ügyben, amire már számítani lehetett, hiszen korábban jelezték, hogy napi hatmillió euróra büntetik hazánkat ha nem enged be migránsokat, ezt Gulyás Gergely felháborítónak nevezte, hozzátéve: a bíróság bünteti azokat az országokat, akik védik Európa külső határait.

Ez az ítélet normális bíróságon soha nem születhetett volna meg

– jelentette ki. Az Európai Bizottság hétmillió eurós elmarasztalást kért volna, ehhez képest 200 millió euróra marasztalta a bíróság hazánkat (ez csaknem nyolcvanmilliárd forintot jelent). – A bíróság napi egymillió euró kifizetését állapította meg az ítélet teljesítéséig. Az ítélet szembe megy azzal, amit az európai jogról és a magyar alkotmányról gondolunk – mondta. 

A döntést időközben Orbán Viktor miniszterelnök is kommentálta: 

 

Rengeteg beruházást adtak át az elmúlt hetekben

Vitályos Eszter az elmúlt hetekben átadott fejlesztésekről elmondta, 310 milliárd forint összegben valósultak meg beruházások hazánkban, összesen 84 projekt. – Az egészségügyet érintő fejlesztések 8,8 milliárd forint összegben valósultak meg, a Pécsi Tudomány Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika új sürgősségi betegellátóját adták át, valamint átadták az Újbudai Gyermekegészségügyi Centrumot, a fejlesztés összköltsége négymilliárd forint volt. Etyeken 407 millió forintból megvalósult új egészségügyi centrumot adtak át. 

A közúti infrastruktúrai fejlesztésekről elmondta, a legnagyobb a pátyi nyugati elkerülő, valamint a Paksot Kalocsával összekötőú új Duna-híd, a Tomori Pál híd is.

A kultúra és közművelődés területén csaknem 14 milliárdból valósult meg beruházás, a kormányszóvivő kifejtette, a geszti Tisza-kastély mellett befejeződött a szolnoki várkerület turisztikai célú fejlesztése és Sátoraljaújhelyen a Nemzeti Összetartozás Hídjának kivitelezése is.

Családbarát beruházások részeként Mátraverebély-Szentkúton egy olyan búcsújáróhelyet adtak át, ahová évente háromszázezer zarándok látogat el. Kibővült a Kálvária kápolna, de két játszóteret is kaptak a családok, 3,4 milliárdot.

Az oktatás területén húszmilliárd forint összegben valósultak meg fejlesztések: 1,5 milliárdból a Miskolci Egyetemen a tudományos adatelemző módszertani központ. A sport területén történő fejlesztésekről kifejette, Mezőhegyesen sportcsarnok épült, Karcagon sportcentrum létesült, Harkány csúszdaparkkal bővült.

A vállalkozásfejlesztés területén jelentős beruházások zajlottak: 115 milliárdból Szombathelyen a TDK szenzorgyártó kapacitással bővült,
Szikszón kapacitásbővítő beruházással bővült a Hell Energy. 

Az otthonfelújítási program kapcsán elmondta, hétfőn kerül fel a végleges pályázati felhívás a honlapra, így előregisztrálhatnak azok a kivitelezők, akik közül választhatnak majd a beruházók. A lakosság július 1-től pályázhat. 

Elhagyja az Európai Néppártot a KDNP? 

Újságírói kérdésre elmondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy a KDNP egy frakcióba kerüljön az EP-ben a Tisza Párttal. Úgy véli, vagy nem veszik fel a Tisza Pártot a Néppártba, vagy kilép a KDNP. Gulyás Gergely a reptérvásárlásról azt mondta: háborús időkben az, hogy magyar kézben van a reptér, megnyugtató. Hozzátette: a mostani kormánypártok annak idején ellenezték a reptér eladását. 

Az önkormányzati tulajdonú szakrendelők állami kézbe vételével kapcsolatban nem tudott határidőt mondani. A tárcavezető szerint ugyanakkor észszerű lenne, de ilyen kormánydöntés egyelőre nem született. 

A Magyar Nemzet kérdésére a vasárnapi választásokról Gulyás Gergely elmondta, köszönetet kell mondani mindenkinek, aki részt vett a szavazatszámláló bizottságokban. – Ami az eredményt illeti, sokféle megközelítés van, a legutóbbi eredményhez képest százalékos arányban a kormánypártok kevesebb százalékot kaptak, de két nagyon nehéz év van mögöttünk, a háború, a gazdasági krízis után az, hogy az európai kontinens legjobb eredményét értük el, és több szavazatot kaptunk, mint a második, harmadik és negyedik együttvéve, az különösebb indoklást nem kíván, csak köszönetet kell mondanunk a választóknak – fejtegette. 

A NATO-főtitkárral való találkozóval kapcsolatban felidézte: volt egy rendkívül nehéz helyzet, amelynek lényege, hogy a NATO tagjainak többsége egészen más álláspontot képvisel, mint amit hazánk javasol és helyesnek tart. Magyarország azonban nem tud és nem is akar a békepártiságából engedni. – A tegnapi találkozó azért volt maximálisan eredményes, mert biztosítja azt a lehetőséget, hogy hazánk továbbra is békepárti maradhasson, ne vegyen részt a NATO ukrán missziójában és ehhez se pénzzel, se fegyverrel, se katonával ne járuljon hozzá – sorolta. 

Kevesebb mint három hét múlva kezdődik hazánk soros uniós elnöksége, Gulyás Gergely a következő hat hónap célkitűzései között említette a versenyképességet, a mezőgazdasági és agrárpolitikai kérdéseket, valamint a demográfia- és kohéziós politikát. 

Hosszú ideje várt a Momentum bukására Gulyás Gergely

Az Origo újságírójának kérdésére kifejtette, a Momentumnak nem sikerült sem az Európai Unióba, se a budapesti Fővárosi Közgyűlésbe képviselőket delegálnia. Gulyás Gergely elmondta, hosszú ideje álmodozott arról, hogy egy ilyen kérdésre a valóságban válaszolhat.

– Az, hogy a nyílt és büszke hazaárulásnak nincs helye sem Magyarországon, sem az EP-ben. Ez nagyon jó hír – mondta, Fekete-Győr Andrásnak pedig sok sikert kíván. 

Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos kérdésre elmondta, azon dolgoznak hosszú éve a kormányban, hogy minél kevésbé határozza meg a baloldalt. Mint fogalmazott, végre van egy kis megtorpanás Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban, ami mindenképpen jó hír. 

Az ATV újságírójának kérdésére, amely szerint a Tisza Párt volt az egyetlen kihívója vidéken a Fidesznek, Gulyás Gergely elmondta, örülnek annak, hogy minden megyében és a fővárosban is a kormánypártok listája kapta a legtöbb szavazatot, és többségben vannak. – Bár a fluktuáció egy kicsit nagyobb volt a megyei jogú városokban, hiszem hármat vesztettünk, négyet nyertünk, a Fidesz még így is elsöprő győzelmet aratott – hívta fel a figyelmet Gulyás. 

Manfred Weber kapcsán, aki hamarosan Magyar Péterrel találkozik és a Néppárthoz való csatlakozásukról tárgyal elmondta: 

Nagy meglepetést nem látok ebben, miután hosszabb ideje a KDNP kifelé jön a Néppártból, valaki befelé megy, legutóbb Márki-Zay Péter, most pedig Magyar Péter.

– Amíg a választási kampányban úgy tett a Tisza Párt, mintha jobbra nyitna, az urnazárás után kiderült, baloldalra húznak – jegyezte meg. 

Gulyás Gergely elmondta: aki a legnagyobb háborúpárti volt, az szenvedte el a legnagyobb a vereséget az európai parlamenti választásokon, a francia elnököt ebbe a kategóriába sorolta. 

A tárcavezető kérdésre kifejtette: a NATO-főtitkár személye garancia arra, hogy Magyarország nem sodródik a háborúba, de a NATO-ban van kontinuitás, és egy esetleges vezetőcsere nem változtat a korábbi megállapodásokon. A miniszter szerint akkor tevődne át a reflektorfény Magyarországról az unióban másra, ha a háborút támogatók mellé állna a kormány, ha beengedné a migránsokat, illetve ha a gender-propagandát beengednék az iskolákba. A tárcavezető úgy véli, több olyan politikus kerül most az EP-be, akik kapcsolatban vannak a józan ésszel, de a szuverenista fordulat egyelőre még nem valósult meg. A magyar kormánypártok ilyesmi eredményre számítottak. 

Csák János saját döntése volt, hogy lemond, a miniszterelnök nem tervez változtatásokat a kormányban

A HVG kérdésére Gulyás Gergely kifejtette, a kormányfő nem tervezi, hogy változtat a kormányzat személyi összetételén, Csák János miniszter távozásához semmi köze a választási eredményeknek, sokkal hamarabb meghozta már a döntését, csak megvárta a választások lezárását, és ő maga döntött arról, hogy lemond, nem a miniszterelnök kérte erre.

Az alaptörvény módosítása kapcsán Gulyás Gergely emlékeztetett, a módosítás értelmében a gyermek ellen elkövetett szexuális bűncselekmény, illetve ebben való segítségnyújtás vétsége esetén nem kaphat kegyelmet senki.

A HVG újságírója egy, a hét elején elfogadott szabályozáscsomag egyik eleméről is kérdezett, amely szerint, ha nem teljesítik valamely családtámogatási szerződésben vállalt kötelezettségüket a családok, vagyis az előírt gyermekszületési számot nem tudják teljesíteni, méltányosságot kaphatnak a támogatás visszafizetésével kapcsolatban. 

– Egy olyan módosítás született, amelynek lényege, hogy válás vagy gyermekszületés elmaradása miatt felmerül a visszafizetési kötelezettség, illetve a kamattámogatás megszűnése miatti kamatfizetési kötelezettséget méltányosságból el lehet engedni. Ez egy létező jogintézmény volt eddig is és ahogyan eddig, úgy a jövőben is az összes körülményt figyelembe veszik majd. Ez kormányrendelet volt eddig, most viszont törvényi szintre emelték, mert állami követelésről való lemondást csak törvényi felhatalmazással lehetséges – magyarázta el Vitályos Eszter a helyzetet.

Nem lesz együttműködés a Fidesz és Magyar Péter között

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tervezik a már leszavazott, de még októberig hivatalban lévő polgármesterek jogköreinek korlátozását. 

Kiemelte azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésben az nincs tervben, hogy a Fidesz a Tisza Párttal együttműködne. 

A békecsúcsról elmondta: Orbán Viktor azért nem lesz ott a békekonferencián, mert az egyik háborúzó fél nem képviselteti magát. Zelenszkijjel akkor találkozik, amikor van olyan ügy, ami Magyarországnak előnyös.

Az uniós soros elnökségről elmondta: a magyar kormány a versenyképesség javítását, a kohéziós alapok cölöpjeinek letételét és a demográfia kérdését szeretné keresztülvinni.

Egy másik kérdésre válaszolva a kormányszóvivő azt felelte: a kormány azt szeretné, hogy a Budapest Airportnak legyen terminálja, kötöttpályás kapcsolata, de a reptérre vezető autóutat is meg kell javítani. 

Gulyás Gergely arra is válaszolt, hogy a helyszínen fog szurkolni a foci Eb-n, és ha a magyar csapat továbbjut a csoportkörből, azzal már elégedett lenne, mert „onnantól már minden ajándék”.

A kormányszóvivő Ilaria Salisról elmondta: nem pozitív látlelet az olasz demokráciáról az, hogy egy köztörvényes bűnözőt küldenek az Európai Parlamentbe.

A mai uniós döntésről azt állította: a kormány megvizsgálja a jogi lehetőségeket a mai elmarasztaló bírósági döntéssel kapcsolatban.

Kitért arra is, hogy a Karsai Dániellel történő személyes találkozás nem tartozik a nyilvánosságra. 

A költségvetésről elmondta: a megszorítás nem szerepel a kormány szótárában. 

A Kína ellen bevezetett uniós vámról kijelentette: az ilyen intézkedésnek Európa nagyobb vesztese lesz, mint Kína, száz és ezer milliárdokban kifejezhető károkat okoz, a versenyképességet rontja. 

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy 19 vármegyében bevezették az ügyeleti rendszert, ami bevált és jól működik, ezért a fővárosban hamarosan élesedik. 

Gulyás kérdésre elmondta, őszintén reméli, hogy a XII. kerület nem válik a drogkereskedők tanyájává a választások után. Ha részt vennénk egy ukrajnai NATO-misszióban, akkor minden a missziót érintő támadás esetén vonatkoznának majd ránk ennek a következményei. – Mivel nem veszünk részt ebben a misszióban, ezért egy a missziót esetleges érintő támadás következményei sem fognak – mondta Gulyás egy másik kérdésre. – A NATO most átlépett egy határt, amit nem kellett volna – tette hozzá. 

– Magyarországnak az volt az érdeke, hogy mentességet kapjon az ukrajnai misszió alól, és ezt sikerült elérni – mondta egy másik kérdésre válaszolva Gulyás. 

Gulyás Gergely kijelentette: az unió klímacéljainak az elérése elektromos autó gyártása nélkül nem fog menni. Felidézte: megkérdőjelezi a német CDU annak is a jogosságát, hogy 2035-re kivezethetők-e a belső égésű motorokkal felszerelt gépkocsik.  

Azzal kell együttműködni, akit megválasztanak a polgárok

A magyar forintról szóló kérdésre azt felelte: három hete a fizetőeszköz még erős volt, és baj, hogy mostanában hektikus a mozgása. A hiánycsökkentés megvalósulásával és a gazdasági növekedés beindulásával az árfolyam-ingadozás vagy megszűnik, vagy jobban lecsökken – mondta a miniszter. 

Az egészségügyben tervezett arcfelismerő kamerákról elmondta: a magyar parlamentben is van ilyen, ez a lehető legjobb rendszer. 

A paksi és a budapesti ellenzéki sikerrel kapcsolatban azt mondta, hogy azzal kell együttműködni, akit a választók megválasztottak, az a gond, ha a másik oldalról ez nem áll fenn. Szerinte egyértelmű, hogy Karácsony Gergely kormányfői ambíciója tette tönkre a kormány kapcsolatát Budapesttel, de vannak olyan ellenzéki önkormányzatok is, akik keresik az együttműködést a kormánnyal. 

Nagyon sok politikai erő került a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol sok átalakulás várható, és nem lehetetlen ott többséget szerezni a költségvetéshez, a helyzet hasonló Pakson is. 

Egy másik, az uniós büntetésről szóló kérdésre felelve a tárcavezető egyértelműsítette: 

Magyarország a pénzügyi zsarolásnak nem fog eleget tenni.

Azt akarják elérni, hogy a határvédelemről és a migrációról kialakított álláspontját hazánk változtassa meg. Az ítélet felháborító, azt alaposan át fogják tanulmányozni, a döntés az uniós joggal és a magyar alkotmánnyal nem áll összhangban. – Soha nem adjuk fel azt az álláspontot, hogy Magyarországra az jöhet, akit befogadunk – szögezte le.
A miniszter kitért arra is, az európai választás eredménye javította Magyarország pozícióit abban, hogy megérkezzenek az uniós források, de meg kell várni a bizottság megalakulását.  

Tarlós István tevékenységéről elmondta: Budapest legjobb kilenc éve volt, amikor ő vezette a fővárost.  

– Nem nagyon látok már olyat, hogy LMP, és a magyar baloldal általánosságban háborúpárti – szögezte le Gulyás Gergely egy kérdésre válaszolva. Hozzátette, a Fidesz semmit nem kért Vitézy Dávid támogatásáért cserébe. Vitézy Dávid a kisebbik rosszat jelenti Karácsony Gergelyhez képest – fogalmazott. 

A srebrenicai mészárlásról szóló határozattal kapcsolatban elmondta: az Európai Unióból is többen tartózkodtak és nem volt többsége az ENSZ-közgyűlésben. – Ennek a mostani időzítésre semmi másra nem volt jó, csak hogy békétlenséget keltsen – mutatott rá. 

Borítókép: Gulyás Gergely és Vitályos Eszter (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.