Kibékülhetett Trump és Elon Musk? + videó
Sejtelmes videó került elő!
Sejtelmes videó került elő!
A gyászszertartás a glendale-i State Farm Stadionban lesz, amely 63 ezer ember befogadására alkalmas.
Aki a gyászszertartást divatfotózásra, magamutogatásra használja föl, az egy hamis, álszent, önimádó bohóc.
Jimmy Carter hivatalos búcsúztatását és gyászszertartását csütörtökön délelőtt az amerikai főváros Nemzeti Katedrálisában tartják.
A színésznő hetvenhat éves volt.
A gyászertartás szerdán délután háromkor veszi kezdetét a milánói dómban.
A néhai királynőt a windsori kastély emlékkápolnájának kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Legalább hat embert agyonlőttek és tizenötöt megsebesítettek fegyveres támadók a mexikói Morelos állam székhelyén egy gyászszertartáson – közölte a helyi sajtó szerdán.
Állami gyászszertartással búcsúztatnák Karel Gottot és nemzeti gyásznappá nyilvánítanák a popénekes temetésének napját Csehországban – közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök egy szerdai rendkívüli kormányülést követően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
Körülbelül 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.