A Netflix hatalmas sikerű imázsfilmet készített Budapestről
A tavalyi, budapesti atlétikai világbajnokság hozadéka a SPRINT.
A tavalyi, budapesti atlétikai világbajnokság hozadéka a SPRINT.
Gyulai Márton lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sportigazgatója.
A magyar bajnokságot július elején az új Nemzeti Atlétikai Központban rendezik meg.
Az augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság előestéjén már komoly csaták lesznek.
Tisztújító közgyűlést tartott ma az Európai Atlétikai Szövetség Belgrádban.
A legfrissebb adatok szerint 49 ország hatszáznál is több versenyzőjét nevezték be a fedett pályás atlétikai Eb-re.
Az népszerűségéből nagyon sokat vesztett atlétika csak megtisztulva lehet ismét vonzó a tömegeknek
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja szerint Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói nyári olimpia elhalasztása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.