Már az MSZP sem elkötelezett Karácsony iránt
Önálló főpolgármester-jelölt állítására készülnek 2024-ben a szocialisták.
Önálló főpolgármester-jelölt állítására készülnek 2024-ben a szocialisták.

Ifj. Lomnici Zoltán: Az árnyékminiszterek személyei egy rossz emlékű kormányzást idéznek.

A bukott miniszterelnök legutóbbi, a Partizánnak adott interjújában többször hivatkozott a kötcsei kocsma vendégeire mint saját politikai fókuszcsoportjára.

Karácsony Gergely helyett Dobrev Klárát indíthatja a baloldal a főpolgármesteri címért.

A magyarországi balliberális ellenzék tele van hazaáruló, korrupt figurákkal.

Lehet, hogy az egyszavas program biztosra vett sikere ihlette meg Gyurcsány nemzetmegvezető élete párját.

Minél jobban nézzük, annál jobban látszik: irgalmatlan koponyákból áll Gyurcsányné minap összetrombitált árnyékbrigádja.

Ma is itt van a „tanácsköztársaság-csapat”, csupán átvedlett, ábrázatot váltott.

Hat helyen tartanak most vasárnap időközi választást, a fővárosi IV. kerületben a volt LMP-s alpolgármester helye a tét.

Tóth Erik szerint taktikai hiba a múlt bukott embereit előtérbe hozni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke elégedetlen volt pártja október 23-i teljesítményével.

Emlékezetes pillanatokat elevenített fel a kormányfő.

Rejtélyes jelenség borzolja a kedélyeket.

Aki eddig lemaradt az utalványról, kérheti az ismételt kézbesítést.

A férfit a Biden-adminisztráció szabadon engedte.

Nyolcvan éve jött létre a világ legnagyobb diplomáciai fóruma.

A külügyminiszter elárulta, mi zajlik a háttérben.

A Sárkányok Kabul felett egy bivalyerős történet kemény hősökkel és gyengéd érzelmekkel.

A tört aranyat ma nem érdemes elhamarkodottan eladni.

A Ludogorec vezetőedzője feldúltan nyilatkozott az újabb pontvesztést követően.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.