Kíváncsi volnék arra, hogy ha feltenné bárki a kérdést Gyurcsány Ferencnek vagy nejének, Dobrev Klárának, hibáztak-e bármikor bármiben, mit válaszolnának rá. Nagy valószínűséggel az derülne ki, hogy ők soha semmikor és semmiben nem tévedtek, nem követtek el hibát, bűnöket meg végképp nem, a feltételezés is sértő és felháborító rájuk nézve. Hibátlanok és bűntelenek, tévedhetetlenek a múltban és a jövőben.
Nyugodtan mérget vehetnénk rá azonban, hogy nagyjából ugyanezt a választ kapnánk az összes csontbaloldali politikustól, aktivistától, harcos balos úgynevezett értelmiségitől is. Természetesen ezt így se Dobrevék, se a holdudvari slepp nem mondaná ki. Nagy általánosságban arról beszélnének, hogy igen, ők is tudnak hibázni, s jó párszor rosszul mérték föl az esélyeiket, a viszonyokat. Ám a végén minden esetben kiderülne, hogy csupán egy hibájuk van: naivul, jóhiszeműen alábecsülték a Fidesz, a kormány, a jobboldal gonoszságát és korrupcióra, a választók inkorrekt megtévesztésére irányuló alantas hajlamait.
Képtelenek belátni, hogy az önreflexió, önkontroll hiánya a folyamatos, állandó vereségeik legfőbb oka. Dobrev Klára még az áprilisi országgyűlési választás kampányában mondta övéinek egy gyűlésen, hogy többet kellene egymással beszélgetniük. Most pedig közösségi oldalán nyilatkozott úgy mintegy mottóként: „Hiszek abban, hogy másokat meghallgatva tudunk csak jó döntéseket hozni.”
Mindez nagyon konstruktívan hangzik, de van vele egy hatalmas bibi. Gyurcsányné már tavasszal sem azt mondta a pártbélieknek és szimpatizánsaiknak, hogy beszéljenek a többi választópolgárral, hanem azt szorgalmazta, hogy egymással tegyék meg ezt. Mint ahogy mostani felhívása is csak látszólag buzdít arra, hogy gyarapítsák a szavazóbázisukat és a társadalom széles rétegeivel álljanak szóba. Dehogy, szó sincs ilyesmiről!
A DK-s nagyasszony pusztán arról ír, hogy azt kérte árnyékminisztereitől: „A lehető legtöbb szakértővel, civil szervezettel, európai politikusokkal találkozzanak. Így széles körből merített tudással tudnak a saját területükön alternatívát mutatni az ország problémáira.” A bejegyzés közvetlen apropóját pedig az szolgáltatta, hogy Barkóczi Balázs „az Európai Parlamentben az oktatásért felelős bizottság tagjaival találkozott, hogy beszéljenek a magyar oktatás helyzetéről és az Árnyékkormány (így, szerényen nagybetűvel!) megoldási javaslatairól.” Azt már mi tesszük hozzá: nevezett politikus ama árnyékkormányban a kulturális és oktatási miniszteri árnyéktárcát vezeti, helyesebben árnyékolja be, mert főnöke, az árnyék-miniszterelnök ezt nem tartotta érdemesnek közölni. Önleleplező módon sok mindenkit felsorol, akivel érdemes és kell konzultálni, a magyar választópolgárok azonban kimaradnak a listából.
Érkezhet az ellenvetés: a civil szervezetek emlegetésével feltehetően zömében magyar állampolgárokra gondolhatott a Szemlőhegyi úti kastély úrnője. Csak hát ezzel meg az a probléma, hogy a civilnek mondott, döntő többségükben Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítványok által szponzorált, fenntartott szervezetek eleve baloldali káderekkel vannak feltöltve, arról nem is beszélve, hogy csak részben magyar szavazópolgárok, illetve magyar identitású emberek alkotják. Vagyis ezektől az NGO-któl csupán saját álláspontjukat hallhatják visszhangozni, legfeljebb némi hangsúlyeltolódással.
Iméntiekből leszűrhető: kizárólag a hithű baloldali véleményekre kíváncsiak a szélsőbaloldali DK-nál, a nem megbízhatóan balos emberekére egyáltalán nem. Ez a szemellenzős, szektás hozzáállás pedig törvényszerűen termeli ki az újabb és újabb súlyos választási vereségeket.
Így aztán nem is igen vannak ismereteik arról a világról, ahol nem ők dominálnak, nem a velük maradéktalanul egyetértő emberek élnek. Ezért nem értik, mi zajlik minden országos választás idején, amikor a Fidesz–KDNP menetrendszerűen diadalmaskodik. Valahogy úgy vannak vele, mint az a pap, aki leszidja a híveket, hogy nem járnak misére, de ezt mindig csak azok hallják, akik ott vannak a templomban. Gyurcsányék sem értik, miért érik kudarcok őket a választáson, holott ahová mennek, ott csupa csápolóval, őket istenítőkkel találkoznak. Akárcsak a mostani pedagógusdemonstrációnak álcázott, kormánybuktatónak szánt tüntetéseken. Kétségtelenül több ezren ócsárolják sokszor nyomdafestéket nem tűrő tónusban a kormányt, a megjelentek azonban nem jelentenek reprezentatív lakossági mintát, az útszéli, a tanárok ügyének sokat ártó, primitív felszólalások pedig inkább elidegenítik a baloldaltól a jóérzésű embereket.
Mi lehet a kiút a baloldal számára? Az alap, hogy fel kellene adniuk a teljes elzárkózás politikáját. Dobrev Klára mint egykori kommunista kádergyerek soha nem vegyült a köznéppel, és ezt a szokását máig megtartotta. Nyilvánvaló, hogy ő nem baloldaliakkal, pláne konzervatív emberekkel soha nem hajlandó érintkezni, beszélgetésbe elegyedni. Hol is tenné meg ezt, amikor mindig csak szűk, belterjes körben mozog? Ideje, hogy Klára asszony és a hozzá hasonló balos elitista sznobok diskuráljanak vagy legalább szót váltsanak néha nem bombabiztosan baloldali polgárokkal is.
A szélsőbaloldal hazai képviselői kezdhetnék például mindjárt azzal, hogy válaszolnak a konzervatív médiumok munkatársainak, és nem nézik ordítóan antidemokratikus módon levegőnek őket. Felháborító, hogy nem csupán Dobrev vagy Gyurcsány, hanem Karácsony Gergely főpolgármester és a legtöbb baloldali politikus sem vehető rá arra, hogy emberszámba vegye a jobboldali újságírókat, riportereket. Nem fogják fel, hogy ezzel nem csupán a sajtószabadságot veszik semmibe, a konzervatív orgánumokat sértik meg, hanem az azokból tájékozódó, azokat kedvelő többmilliónyi szavazópolgárt is, kirekeszteni akarva őket az információkból, s ezzel a bunkó kommunikációval csak tovább növelik a népszerűtlenségüket.
