Az Országgyűlés már holnap megszavazhatja a Till Tamás-gyilkosság miatti törvénymódosítást
Ellenszavazat nélkül döntöttek a képviselők arról, hogy a házszabálytól eltérve tárgyalják a tervezetet.
Ellenszavazat nélkül döntöttek a képviselők arról, hogy a házszabálytól eltérve tárgyalják a tervezetet.
Az ellenzék jelentős része bejelenti, hogy nem vesz részt a házszabály reformjában. A Budapesti Hírlapban szóvá teszik, hogy a világsajtót hazai forrásokból látják el hazánkat lejárató hírekkel.
Jogosan büntetett meg a házelnök tíz képviselőt még 2017-ben.
Hadházy visszalépésével a Momentum frakciója tizenegy fősre növekedhetne, ami több pénzt is jelentene a párt számára.
Bár az ellenzéki frakcióvezetők az összefogás fontosságáról beszéltek az Országgyűlésben, a szavazásnál mégsem támogatták a koronavírus megfékezése érdekében hozott kormányzati lépéseket.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint szükséges volt a törvénymódosítás, mivel tavaly december óta az ellenzéki képviselők botránypolitizálást próbálnak megvalósítani az Országgyűlésben.
Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban is szigorúbban büntetik a rendbontó parlamenti képviselőket, mint Magyarországon – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Noha az elfogadott napirend értelmében 9 órakor kezdődött volna a parlament csütörtöki ülésnapja – a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítésére irányuló javaslat tárgyalásával -, az Országgyűlés működését, a képviselők jogállását és
Az Országgyűlés ma összesen kilenc törvényjavaslat általános vitáját bonyolítja le.
A Fidesz frakcióvezetője a parlamentben az elmúlt időszakban történt példátlan durvaságokkal indokolta az országgyűlési törvény módosítását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Az érintett szakaszon több órára leállt a közlekedés.
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
Lehet-e nyáron bort inni? Ha igen, akkor milyet? Könnyebbet, gyümölcsöset?
Visszatér a nyári kánikula.
Ezt nem fogják elhinni!
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.
Lehet-e nyáron bort inni? Ha igen, akkor milyet? Könnyebbet, gyümölcsöset?
Visszatér a nyári kánikula.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.