A botrányos ülés után, amelynek során a tomboló, padokat csapkodó szocialista képviselőket ki kellett vezettetni a palotaőrökkel, a mentelmi bizottság több hétre eltiltja őket az ülések látogatásától. Az ellenzéki reakcióról a Magyarország december 2-án azt írja: „A demokratikus ellenzéki szövetséghez tartozó képviselők déli tizenkét órakor a szociáldemokrata párt Erzsébet körúti irodájában értekezletre gyűltek össze. Az értekezleten részt vett a szociáldemokrata parlamenti frakció összes tagja, a demokraták részéről Vázsonyi Vilmos és Fábián Béla, a Kossuth párt részéről Rupert Rezső és Nagy Vince, a párton kívülieket Baross János képviselte.” A mentelmi bizottság döntése „igen nagy izgalmat keltett. Rögtön elhatározták, hogy deklarációt intéznek az ország népéhez, amelynek szövegezését a pártvezérek haladéktalanul meg is kezdték. Egy óra után készült el a deklaráció, amelyet hozzászólás nélkül, egyhangúan fogadtak el. Egy óra után néhány perccel a képviselők szétoszlottak”.
A deklarációban az szerepel, hogy a kormány diktatúrát épít, többek között a házszabály megváltoztatásával.
„A házszabály-revíziót csakis a diktatúrára való törekvés indokolhatja, mert az ellenzék eddig a kormánynak egyetlen javaslatát sem obstruálta meg.” Alkotmánysértésekkel és panamázásokkal vádolják a kabinetet, s a szocialista képviselők kivezetését sérelmezik. A szövetkezett ellenzék mindezek miatt úgy dönt: „a fegyveres erővel megalkotott házszabályokat a maga részéről érvényeseknek el nem ismeri”. Végezetül „a történtek megítélését a nemzet józan közvéleményére bízza”.
A lap meginterjúvolja a belügyminisztert: „milyen jelentések érkeznek a parlamenti helyzettel kapcsolatban az ország különböző részeiből?”
Rakovszky Iván kijelenti: „Az országban teljes a csend és a nyugalom. Vidéken egyenesen az a benyomás, hogy a hangulat a házelnökség intézkedései mellett van. A fővárosban sincs nyoma annak, hogy a közönség bármely rétege izgalomban lenne a parlamenti események miatt.
Arról sincs jelentésünk, hogy bármilyen sztrájkmozgalmat készítenének elő. Nem is hiszem egyébként, hogy ma a munkásság általános sztrájkra kapható volna, mert saját érdekei ellen dolgozna, ha ilyesmivel foglalkozna.”
Rubinek István, a mentelmi bizottság előadója úgy indokolja a Magyarország érdeklődésére a büntetés súlyosságát: itt nem arról volt szó, „hogy a tanácskozás rendjét megzavarták, hanem arról, hogy két képviselő, Györki és Szilágyi ellenszegültek az elnöknek és noha az elnök felfüggesztette az ülést, tovább folytatták beszédüket, társaik pedig animálták (lelkesítették ― a szerző) Györkit és Szilágyit, hogy ne engedelmeskedjenek. Ez nyílt szembehelyezkedés az elnöki rendelkezésekkel és az elnöki tekintély teljes lejáratása”.
Szerinte mi sem jellemzi jobban a helyzet súlyosságát, mint hogy egy képviselő arra szólította föl társait: „valaki üljön be az elnöki székbe”.
Bethlen István miniszterelnök a 8 Órai Ujság tudósítása szerint visszautasítja a plenáris ülésen a vádakat. Kiemeli: „Azt mondják, hogy most parlamenti diktatúrát akarunk életbe léptetni. Ezen a megjegyzésen a világ összes parlamentjei mosolyognak.
Amikor olyan intézkedéseket akarunk csak részben meghonosítani, amelyek már a világ minden parlamentjében meghiúsultak, anakronizmus arról beszélni, hogy itt szó lenne parlamenti diktatúrára való törekvésről.”
Hozzáteszi: az ellenzékiek „egyetlen olyan javaslatot sem engedtek keresztül olyankor, amikor a nemzetre nézve kellő haszonnal járhatott volna”.
A Pesti Hírlap arról ír, hogy az ellenzéknek nem sikerült maga mellé állítania a közvéleményt. December 6-án közlik:
Debrecen törvényhatósági bizottsága „osztatlan bizalmáról biztosította gróf Bethlen István miniszterelnököt és a nemzetgyűlésen legutóbb botrányos magatartást tanúsított nemzetgyűlési képviselők eljárását a legteljesebb mértékben elítélte”
. Az elfogadott indítvány szerint, amit megküldtek a kormányfőnek is, a destruktív ellenzék, ha már parlamentáris eszközökkel nem sikerül elűznie a kabinetet és annak fejét, „el van határozva ezt a szándékát becsületrabló fegyverekkel keresztül hajtani. Azt remélik, hogy a kormány a rádobált sár elől végre önként félre fog húzódni és átengedi nekik a teret. Ennek megtörténnie a nemzet és az ország érdekében nem szabad”. Arra kérik a miniszterelnököt, hogy a destrukciónak, a külföld előtt kompromittáló irányzatnak vessen véget.
Már a kormány tagjai is kapnak fenyegető leveleket ― írja a Pesti Hírlap december 5-én. Mint beszámolnak róla, a bombamerényletek pere óta a rendőrségnek gyűjteménye van különböző megfélemlítő levélküldeményekből.
„Hasonló fenyegető levelet kapott kedden gróf Bethlen István miniszterelnök, Pesthy Pál igazságügy-miniszter és Rakovszky Iván belügyminiszter is.”
Szintén ilyen levéllel üzentek Langer Jenőnek, a budapesti büntetőtörvényszék elnökének. A miniszterelnök részére névtelen levelet író kilátásba helyezi, hogy ha az elsőrendű vádlott, Márffy József perében elmarasztaló ítélet születik, „ebben az országban bombák fognak repülni”. A rendőrségnek már biztos információi vannak a feladók felől, akik eddig 132 fenyegető levelet postáztak.
A Budapesti Hírlap A magyar szenzációk a külföldön címmel teszi szóvá december 3-án, hogy a bírósági ügyek kapcsán „szennyes áradat hömpölyög a külföld felé, telve szenzációval, közéleti kinövésekkel, panamával és sok más mindennel, ami nem válik becsületére a magyar névnek.” Szerintük a „saját piszkában” megfulladt bécsi emigránsokon kívül
„a világsajtót más budapesti forrásokból is ellátják megfelelő hírekkel”, s ezeket „durván kiszínezve, meztelenre vetkőztetve, a nemzetközi sajtóban terjeszteni kenyérforrássá lett.
Nincs nemzet, amelynek apró ügyeivel, a nagyokat feledve, a világ oly részletesen foglalkozna, mint a magyarral”. Levonják a konzekvenciát:
„Magyarország külföldön ma is a reakció ősi hazája.
Ha föl mered a szavad emelni az igaztalan vádak özöne ellen, szemedbe vágják a fehér terror immár legendás képét.”
