Hegedűs D. Gézát választották a Nemzet Színészének
A színművészt a július 30-án elhunyt Király Levente helyére választották.
A színművészt a július 30-án elhunyt Király Levente helyére választották.

Szombaton mutatják be Peter Shaffer világhírű színjátékát Hegedűs D. Géza rendezésében a Pesti Színházban.

A Nemzeti Színház kezdeményezésére koszorúzással emlékeztek az egykori színházigazgatóra, rendezőre, születésének 120. évfordulója alkalmából.

Meddig lehet hazugságban élni? – teszi fel a kérdést Tennessee Williams darabja.

A Niedermüller Péterek kikövezte úton hatszáz ,,rémisztő képződményt” jelentő zeneiskoláson átgázolva tűzték ki lobogóikat.

Az SZFE volt rektorhelyettese az el nem végzett kulturális rendszerváltás szomorú mementója.

A filmhét zárógálája után a legjobb rendezés díját is kiérdemlő Reisz Gáborral, a legjobb színésznővel, Szamosi Zsófiával és a legjobb férfi főszereplővel, Hegedűs D. Gézával beszélgettünk.

Családtagjai, barátai, pályatársai és tisztelői végső búcsút vettek Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.