Akarnak-e játszani? Vajon ki vallott művészi hűséget a kommunista pártnak? Vajon ki örömködött azon, hogy a magyarok végre internacionalista módon ünnepelhetik meg a hazájukat megszálló, végigerőszakoló szovjet agresszorokat és a Tanácsköztársaság önsorsrontó, Trianonba torkolló tevékenységét? Bemelegítésként kezdjük pár idézettel!
Első idézet:
„Sokan azt hiszik, a színészeket nem érdekli a politika, csak rohan egyik próbáról a másikra, előadásról előadásra. Ez nem így van. Bennünket is foglalkoztat a pártkongresszus, hiszen annak céljai nagy hatással vannak a színház jövőjére is.”
Második idézet:
„Viharos történelmünkben kevés az olyan örömteli ünnep, mint március 15., március 21. és április 4. Nagyon jó, hogy a magyar társadalom eljutott abba a felnőtt korba, amelyben már minden mellékzönge nélkül ünnepelhetünk nemzeti és internacionalista módra egyképpen gondolkodva.” (Emlékeztetőül: március 21. a Tanácsköztársaság kikiáltásának a napja, az 1919-es kommunista terror kezdete; április 4. Magyarország szovjet megszállásának az emléknapja.)
Arra lennék kíváncsi, hogy kitől származnak a fenti idézetek? Vigyázat, fogas kérdés!
1. Kádár János
2. Lenin
3. Lukács György
4. Az SZFE egykori rektorhelyettese és tanára
5. Bástya elvtárs
Nos? Kire tippelnek? Hogyha a negyedik jelöltre tették a pénzüket, akkor jó lóra tettek. Ezzel is azt bizonyítva, mennyire jól működik a valóságérzékelésük – amit a vasarnap.hu cikkében található elborzasztóan hiteles gyűjtőmunkának köszönhetően működtethetünk most mi is.
Csakhogy manapság nem hithű kommunistaként, hanem a demokráciaféltés shakespeare-i hőseként, a demokrácia felkent szószólójaként nyilvánul meg az inkriminált Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész. Manapság eljátssza az egyszerű, nyírségi ember szerepét, szidja a „hatalmat”, undorítónak, visszataszítónak tartja a kormány propagandáját. Valójában nem (szalma)lánglelkűségből teszi ezt, mindenkori kemény legény ellenzékiként, hanem csak azért, mert ő a balliberális propagandát látna szívesen a megyei újságokban.