Helif első párizsi áldozatát folyamatosan zaklatják, tönkrement az élete
Azóta is gyávának, a nemzet szégyenének nevezik őt.
Azóta is gyávának, a nemzet szégyenének nevezik őt.

Akadt követője a boksz vb-n Helifnek és Linnek, ám ők nem verhettek nőket.

Az algériai bokszoló nem lesz ott a vb-n, így elmarad Liverpoolban a nagy visszavágó.

Hamarosan egyszeri genetikai teszten kell átesniük a női atlétáknak, hogy részt vehessenek női versenyeken.

Amíg Thomas Bach a kialakult vitát csak orosz álhírkampánynak tartja, addig Donald Trump és a republikánusok egyértelművé tették, nem idulhatnak Los Angelesben transzneműek, hiába vallják magukat nőnek.

A vitatott nemiségű bokszoló számolatlanul fenyegette már meg perrel a fél világot, ám még egyik jogi procedúráról sem hallott senki olyat, hogy el is indult volna.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 143. küldöttgyűlésén mutatta be programját a hét elnökjelölt.

Az angol hokiszövetség a transznemű sportolók számára a női bajnokság helyett nyílt kategóriát ír ki 2025 szeptemberétől.

A Semenya-ügynél bevezetett szabályokkal oldaná meg a Helif-kérdést.

Megkapta a NOB azt a negyvenezer aláírást tartalmazó nyílt levelet, amelyben azt követelik, akinél felmerül, hogy nem született nő, az ne indulhasson a hölgyek versenyein.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Vlagyimir Putyin meglátogatta az Egyesített Csapatcsoportosítás egyik vezetési pontját.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Az első félidőben döcögött a magyar válogatott játéka, de végül bedarálta a svájciakat a vb csoportmeccsén.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.