Gyilkos merényletben haltak meg többen
Az Iszlám Állam egy csoportja vállalta magára a támadást.
Az Iszlám Állam egy csoportja vállalta magára a támadást.

Az Iszlám Állam afganisztáni szervezete egyre nagyobb veszélyt jelent.

A 18 éves férfi, aki Irakban az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez akart csatlakozni, Frankfurtban készült merényletre.

Salah Abdeslam az Iszlám Állam összesen tizenhárom terroristáját szállította Nyugat-Európába Magyarországról.

A vádhatóság szerint a dzsihadista nő 2014-ben elhagyta Németországot, hogy Szíriában az Iszlám Államhoz csatlakozhasson.

Olyan kapcsolatokat épített ki, amelyek segítségével nyilvánosan nem hozzáférhető, terrorszervezetek tevékenységével foglalkozó internetes oldalakra léphetett.

Az ENSZ szakértői szerint a tálib erők nehezen tudnak majd fellépni egyszerre több fronton.

Az orosz titkosszolgálat az észak-kaukázusi Cserkesszk városában fogta el az Iszlám Állam három követőjét.

Michael Doran: Az USA elősegítette Irán és az Iszlám Állam megerősödését.

A kecskeméti egyetemista felesküdött az Iszlám Állam terrorszervezetre, és merényleteket tervezett végrehajtani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

Az amerikai fél nem tűrte a rágalmazást.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Fogaskerekeket és tengelyeket fognak előállítani az elektromosautó-iparnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.