Európai és ázsiai terrortámadásokra figyelmeztetett az amerikai tábornok

Akár már a nyáron terrortámadás érheti Európát és Ázsiát egy amerikai tábornok szerint, aki az Iszlám Állam egy afganisztáni szervezetének a megerősödéséről beszélt a kongresszus előtt. Az ISIS-K már több száz civil életét oltotta ki, sőt 13 amerikai katona haláláért is felelősek. Szakértők szerint az amerikai afganisztáni kivonulás egyik következménye a hírszerzési képesség meggyengülése és a radikális szervezetek megerősödése.

2023. 03. 18. 6:50
Az Iszlám Állam (ISIS) zászlaja felfestve egy falon Afganisztánban. (Fotó: Ahmad Al-Rubaye / AFP / AFP via Getty)
Az Iszlám Állam (ISIS) zászlaja felfestve egy falon Afganisztánban. (Fotó: Ahmad Al-Rubaye / AFP / AFP via Getty) Fotó: Ahmad Al-Rubaye Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kurilla szerint az ISIS-K az európai és ázsiai támadásoktól új tagokat és figyelmet remél, míg a végső célja amerikai földön végrehajtott terrortámadás.

Hozzátette: „Hazánk ellen nehezebb dolguk lenne a támadás végrehajtására.”

Korábban már a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) főnöke, Scott Berrier altábornagy vagy az Országos Terrorelhárítási Központ (NCTC) igazgatója, Christine Abizaid is arról számoltak be, hogy az ISIS-K fenyegetettsége a legjelentősebb, és „csupán idő kérdése, hogy a szervezetnek mikor lesz elég ereje megtámadni a Nyugatot”.

Hírszerzési információik szerint az ISIS-K-nak ezer-háromezer harcosa van jelenleg, akik sejteket hoztak létre Kabulban, valamint más afgán tartományokban, mint Kunar, Nangarhar és Nurisztán.

Feltételezések szerint a csoport több nyelven is aktívan toboroz, a pastutól a perzsán át az oroszig. A parancsnok szerint aggodalomra ad okot, hogy különösen Szíriában különböző börtönökben és sátortáborokban több ezer korábbi Iszlám Állam harcos van jelen.

Kurilla a nagy fokú bizonytalanság kapcsán a „leromlott hírszerzésre” panaszkodott. Amerikai katonai és hírszerzési tisztviselők ugyanis arról számoltak be, hogy az afganisztáni kivonulás egyik következménye a földi felderítés hiánya, amelyet megfigyelőrepülőkkel és drónokkal önmagában nem tudnak pótolni.

Dolgozunk azon, hogy felszámoljuk ezt az információs hasadékot

 – jelentette ki a parancsnok.

Borítókép: Az Iszlám Állam (ISIS) zászlaja felfestve egy falon Afganisztánban (Fotó: AFP/AFP via Getty/Ahmad Al-Rubaye)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.