Volt ISIS-asszonyok újabb csoportját szállította haza Párizs

Újabb 47 francia állampolgárt – 15 nő és 32 gyermek – szállított haza kedden Franciaország az északkelet-szíriai menekülttáborokból, ez már a harmadik nagyobb létszámú hazatelepítése Párizsnak. Noha az Iszlám Állam 2019-es összeomlása óta sorra igyekeznek az európai kormányok hazaszállítani állampolgáraikat, akik a terrorszervezethez csatlakozva utaztak Szíriába, emberi jogi aktivisták arra figyelmeztetnek, a menekülttáborok kiürítése évtizedekbe telhet, ha a jelenlegi tempóban haladnak.

2023. 01. 24. 20:37
SYRIA-CONFLICT-IS Fotó: DELIL SOULEIMAN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogvédő csoportok évek óta sürgetik Franciaországot, hogy a szíriai menekülttáborokban élő állampolgárait szállítsa haza. A Save the Children nemzetközi segélyszervezet szerint akár harminc évbe is beletelhet, hogy az Iszlám Államhoz (ISIS) csatlakozott európaiakkal megtelt, kurd ellenőrzés alatt álló al-Roj és al-Hol migránstáborok kiürüljenek. Párizs ugyanakkor elutasította a tömeges hazatelepítések ötletét nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – melyeket a 2015 óta végrehajtott terrortámadások még inkább előtérbe helyeztek –, ehelyett eseti alapon foglalkozik hazatérni vágyó állampolgáraival. A civil szervezetek ugyanakkor azt mondják, a franciák szándékosan lassítják a folyamatot, noha tavaly júliusban 51, októberben pedig további 55 állampolgárt szállított haza a francia vezetés.

A külügyminisztérium keddi közleményében arról számolt be, a 47 állampolgárt átadták az illetékes intézményeknek, ennek értelmében a köztük lévő 32 gyermeket orvosi és szociális megfigyelésnek vetik alá, a tizenkét 19 és 56 év közötti asszony sorsáról pedig az igazságügyi hatóságok fognak dönteni.

A hazaszállítottak között volt egy árva 19 éves fiatal lány, akit szülei 11 éves korában vittek magukkal Szíriába, valamint egy 13 éves fiú, akit évekkel ezelőtt édesapja rabolt el és hurcolt magával az arab országba.

A lépésre azt követően került sor, hogy az ENSZ kínzás elleni bizottsága múlt csütörtökön elítélte Párizst, amiért a nők és kiskorúak hazaszállításának megtagadásával megsérti a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló ENSZ-egyezményt. Civil szervezetek szerint ugyanis embertelen körülmények közt élnek a menekülttáborok lakói: túlzsúfoltságról, rossz egészségügyi körülményekről és alultápláltságról számoltak be.

Franciaország aggodalmai nem alaptalanok: az egész helyi sajtót bejárta Jonathan Geoffroy és Latifa Chadli ügye, akik 2015 februárjában utaztak Szíriába, hogy csatlakozzanak az ISIS-hez.

2017 februárjában azonban letartóztatták őket Törökországban, miután elmenekültek Szíriából, ám a francia hírszerzés már 2016-ban tudomást szerzett róluk: novemberben ugyanis a házaspár a szíriai Rakkából felvette velük a kapcsolatot, mondván, szeretnének hazatérni. Geoffroy információkat is átadott a titkosszolgálatoknak, többek közt arról, hogy az ISIS gyermekkatonákat küldene Európába, hogy öngyilkos merényleteket hajtsanak végre. A házaspár ügyében hétfőn született ítélet: a 40 éves Geoffroy-t 18 év börtönbüntetésre ítélték, miután beállt a terrorszervezet katonái közé, a szintén 40 éves, marokkói felesége pedig öt év börtönbüntetést kapott. Ráadásul Geoffroy édesanyját is bíróság elé állították, miután fiának szíriai tartózkodása alatt több mint 18 ezer eurót küldött támogatásul, Denise P.-t szintén börtönbüntetésre ítélték. A férfi egyelőre nem fellebbezett büntetése ellen, ellenkezőleg, inkább megbánást igyekezett tanúsítani tárgyalása során:

csatlakoztam a szervezethez, felelősséggel tartozom. Nem kerülsz be az ISIS-be anélkül, hogy ne értenél velük egyet

– fogalmazott.

Az elmúlt évtizedekben szélsőségesek ezrei utaztak Európából Szíriába, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozzanak. Sokan családjaikat is magukkal vitték, hogy a fegyveresek által kikiáltott kalifátusban éljenek, ám a szervezet 2019-es összeomlása óta az európai állampolgárok hazaszállítása van napirenden. Franciaország mellett nagy létszámban utaztak a Közel-Keletre Spanyolországból, Belgiumból, Németországból és Hollandiából. Tavaly szeptemberben az Egyesült Államok hadserege is sürgette az európai kormányokat, hogy telepítsék haza állampolgáraikat, elsősorban az al-Hol táborból, ahol becslések szerint 55-60 ezer volt ISIS-feleség és gyermekeik élnek.

Borítókép: Nők sétálnak gyermekeikkel az északkelet-szíriai, kurd ellenőrzés alatt álló al-Roj menekülttáborban 2021. március 28-án (Fotó: AFP/Delil Souleiman)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.