A Bolondmese szürreális világa
A pusztai ballada időtlen gondolatokat fogalmaz meg.
A pusztai ballada időtlen gondolatokat fogalmaz meg.
Hamarosan kezdődik a IV. Pápai Nemzetközi Történelmifilm-fesztivál.
Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című film kapcsán Lukácsy Györggyel beszélgettünk.
A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
A Nem hagytak nyomokat című játékfilm a 80-as évek lengyel kommunista rendszerének működését mutatja be.
Hogy a Challenge mennyire lesz jó film, jövőre derül ki, de az már most biztos, hogy az internet jót derül azon, hogy az oroszok ismét megelőzték az amerikaiakat.
Trill Zsolt úgy véli, hogy az erdélyi születésű hegymászó olyan dolgokat vitt véghez, ami mindannyiunkat gyarapít határon innen és túl, hiszen közös magyarsághoz tartozunk.
A rendező szerint Mansfeld Péter emléke élni fog, mert a sorsa azt juttatja eszünkbe, hogy a szabadságért nagy áldozatokat kell hozni.
Jack London A vadon szava című regényének filmes adaptációja Chris Sanders rendezésében került a mozikba. A végeredmény: átírás, hollywoodi agymosás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az MS mester és kora című tárlatot eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Ne azért ne nassolja el este, mert nem akar meghízni.
A Tisza Párt vezér számára az árulás a teljesítmény.
A nürnbergi Mertel Italo Carsnál a gyanú szerint több mint százmillió eurós kárt okoztak.
A spanyol szakember a klubvilágbajnoki elődöntő előtt elemezte a PSG sikereit.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
According to the President of Hungary, such a thing cannot happen in Europe, as it completely contradicts all human values.

A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.