Ezt a magyar települést szétverte a jégeső, máshol is lecsaphat a vihar
Leszakadt az ég Nógrádban tegnap.
Leszakadt az ég Nógrádban tegnap.
Már áprilisban is több helyen volt szükség a jégkármérséklő berendezések működésére.
A rendszer üzemeltetői munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy éves szinten több tízmilliárd forint kárt előzzünk meg.
A következő napokra az egész országra figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt, akár jégeső is lehet.
Az Országos Jégkármérséklő Rendszer minden évben több milliárd forintnyi kárt előz meg.
Több mint egymillió facsemetét, illetve több mint kétezer kilogramm makkot vetettek a Pilisi Parkerdőben a katasztrófa után.
A fokozott védekezésnek köszönhetően csupán kisebb, kárt nem okozó jégszemek hullottak a földekre.
A jégkármérséklő-rendszer alkalmazása felére csökkente a mezőgazdaságban a jégkárt: a gazdálkodók idén 37 ezer hektárra jelentettek be jégesőkárt, míg két évvel ezelőtt ez még meghaladta a 71 ezer hektárt – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) or
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.