A tabudöntő Hunnia emlékezete
A rendszerváltozás időszakának meghatározó folyóirata szellemi iránytű volt.
A rendszerváltozás időszakának meghatározó folyóirata szellemi iránytű volt.
Nehezen viseli az olasz baloldal és a sajtó, hogy egyre szorosabbak a magyar és az olasz jobboldal közötti kapcsolatok.
A szociáldemokraták végeztek első helyen a brandenburgi tartományi választásokon az exit pollok szerint.
A Megafon influenszere mindig is bátran vállalta a véleményét, ami annyira szúrta a közösségi oldal cenzorainak a szemét, hogy véglegesen letiltották őt.
És mindig magányos elkövetőről szólnak a hírek…
Az Európai Néppárt elcsalta a változást!
Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke úgy fogalmazott, el tudja képzelni, hogy a későbbiekben csatlakoznak az új szövetséghez.
A Nemzeti Tömörülés csak akkor kormányozna, ha abszolút többséget szerezne.
A magyar miniszterelnök az osztrák fővárosban tárgyal vasárnap európai jobboldali pártvezetőkkel.
A Nemzeti Tömörülés előretörése miatt aggódik Olaf Scholz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után információkat osztott meg a nyilvánossággal.
A titok tanúi gazdagon illusztrált, és vannak benne magyar vonatkozások is.
Kenan Yildiz szemet gyönyörködtető gólokat szerzett.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója Magyar Péter szeretetnyelvét mutatta be.
A Bayern München átigazolási stratégiája jelentősen átalakult az elmúlt hetekben, miután kiderült, hogy a klub nem tudja megszerezni Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen kiválóságát.
Nagy mértékben növeli egyes krónikus betegségek kialakulásának az esélyét.
A világ olajszállítmányainak ötöde ott halad át.
A Bayern München átigazolási stratégiája jelentősen átalakult az elmúlt hetekben, miután kiderült, hogy a klub nem tudja megszerezni Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen kiválóságát.
Nagy mértékben növeli egyes krónikus betegségek kialakulásának az esélyét.
A világ olajszállítmányainak ötöde ott halad át.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.