Jókora követ hajított elemi erővel a korabeli hazai sajtó állóvizébe harmincöt évvel ezelőtt a Hunnia Füzetek. A rendszerváltozás kínkeserves, útkereső időszakának megkerülhetetlen, iránymutató folyóiratának első száma 1989. szeptember 25-én jelent meg, és azonnal dühödt gyűlöletet vont magára a kommunisták és a liberálisok felől.
A bemutatkozó lapszám törzsanyagát a két világháború közötti magyar közélet tévedéseivel, igazságtalanságaival együtt is meghatározó író-gondolkodója, Szabó Dezső négy esszéje adta, köztük Az antijudaizmus bírálata című, amely miatt a magának megkérdőjelezhetetlen ítéletek kimondásának jogát vindikáló SZDSZ-univerzum születése pillanatában rányomta a lapra az antiszemitizmus hamis bélyegét. Holott Szabó Dezső, miközben fölemlítette a dualizmus korszakának fájdalmas ellentmondásait, a magyarság térvesztését, ebben az 1938-ban írt eszmefuttatásában épp a minden bajért a zsidókat célkeresztbe állító leegyszerűsítő, militáns hangulatkeltést támadta, felhívva a figyelmet a nemzetiszocialista Németország jelentette egyre növekvő politikai, katonai veszélyre. Józan, gondolkodásra és őszinte kibeszélésre inspiráló esszé ez, érvek és ellenérvek ütköztetése helyett azonban csak átkozódás lett az 1990 júniusától Hunnia néven, a magyar szellem önvédelme alcímmel megjelenő lap osztályrésze. Persze ezeket a primitív, gyűlölködő, mai szemmel már megmosolyogtató vádakat mindenki megkapta, aki nemzeti sorskérdéseinkben kiállt a küzdőtérre.
A Hunnia rövid idő alatt a keresztény, nemzeti értelmiség legfontosabb folyóiratává vált, széles szellemi-kulturális spektrumába belefértek az egykori harmadik utas népi írói mozgalom hagyományai, a két világháború közötti konzervatív, jobboldali értékek, a rendszerváltozás éveiben ezekből táplálkozó kezdeményezések, és természetesen 1956, amely a lap tízéves fennállása során mindvégig igazodási pontként szolgált.
Ennek egyik oka, hogy a Hunnia főszerkesztője, Kunszabó Ferenc (1932–2008) maga is ötvenhatos hősünk volt, és az maradt halála után is. Munkássága ettől függetlenül is a magyar szellemi élet kimagasló szereplőjévé emelte. Bár nyírségi tanyasi uradalmi cseléd szülők fiaként megérintette a népre hivatkozó szocializmus, kérlelhetetlen és szókimondó igazságérzete miatt folyamatosan ütközött a pártkatonákkal, 1955-ben nacionalizmus vádjával kizárták az ország összes egyeteméről.
1956. október 23-án a Somogyi Néplap főszerkesztőjévé és a megyei forradalmi nemzeti tanács tagjává választották. November 4. után fegyvert fogott, és a mecseki láthatatlanok soraiban küzdött a szovjet megszállók és hazai csatlósaik ellen. Isten kegyelméből ez soha nem jutott a vérszomjas bosszúállók tudomására, így megúszta tíz év börtönnel, amiből öt és fél évet letöltött.
Szabadulása után kétkezi munkásként dolgozott számos vállalatnál, míg végre 1964-ben író barátai közbenjárására visszatérhetett a szellemi pályára. A kor legbátrabb hangú szociográfusaként dokumentálta a kolhozosítás és az erőltetett iparosítás végzetes kártételeit, a hagyományos vidéki Magyarország szétporladását, az elidegenedést, a gyökértelenedést, miközben soha nem tagadta meg ’56-ot. Fontos műve a Széchenyi István életművét bemutató És ég az oltár című esszéje, az évekig szamizdatként terjedt Magyar cselekvés című geopolitikai szemléletű elemzése pedig már akkor kendőzetlenül kinyilvánította a magyarságot a sok évezredes eurázsiai kultúrához fűződő kapcsolatokat, a Kelet ma már mindenki számára nyilvánvaló gazdasági fölemelkedését, a nyugati világ identitásvesztését, énközpontúságát, a devianciák divattá válását.
A Hunnia másik alapítója, a páratlanul széles látókörű műveltséggel rendelkező Szőcs Zoltán író, publicista (1951–2020) minden személyes elvi és emberi konfliktusuk ellenére is évekig méltó és sikeres szerkesztőtársa volt Kunszabónak. Nevéhez fűződik a
Szabó Dezső Emléktársaság 1988-as megalapítása, a nagy író „minden magyar felelős minden magyarért” gondolatának visszaemelése a nemzeti közgondolkodásba. Az ő kezdeményezésére, közadakozásból állították fel Szabó Dezső gellérthegyi szobrát, Szervátiusz Tibor szép, kifejező alkotását 1990. június 10-én, az író születésnapján.
Kettejük munkássága határozta meg a Hunnia irányvonalát, amelyre mindvégig jellemző volt a korszellemhez nem igazodó bátorság és a magyar érdek kompromisszumokat nem ismerő képviselete. A Hunnia afféle faltörő kos volt, elsőként ébresztette Szabó Dezső mellett olyan irodalmi nagyságainkat, mint Wass Albert, Nyirő József, Sinka István, de közöltek verset a nyugati emigrációs magyarság olyan költőitől is, mint Zas Lóránt, Kannás Alajos vagy Tollas Tibor. Mi több, a lap 1992. áprilisi számában látott napvilágot Semjén Zsolt Az apokalipszis angyala című műve, ami később, 2018-ban a szerző Megsejteni a sejthetetlent című kötetében is megjelent.
A kommunista diktatúra után a Hunnia közölt először írást a két világháború közötti keresztény-nemzeti médiabirodalom, a Központi Sajtóvállalat Rt. atyjától, a sajtóapostolnak is nevezett Bangha Béla jezsuita atyától, valamint ausztráliai emigrációba kényszerült jeles történészünktől, Padányi Viktortól; a Hunnia 1991 áprilisában megjelent, legendássá vált 18-as számát épp az ő egyik tanulmánya miatt betiltották-bezúzták az új magyar demokrácia nagyobb dicsőségére. Évekkel később a lap megnyerte az ez ügyben a kiadó ellen indított pert, a kártételt azonban senki nem orvosolta…
A Hunnia bátran döntögette a történelmi tabukat, számos kényes témát vett napirendre, nem utolsósorban a hunok legnagyobb uralkodójának máig alig ismert életművét, folytatásokban megjelentetve a neves amerikai katonai kiképző, Wess Roberts őrnagy Attila, a modern című nagyszerű, ma is figyelemre méltó államszervezési és hadvezetési gyakorlatokat ismertető tanulmányát.
Ugyancsak a Hunniában jelent meg először, 1993 januárjában írás Alain de Benoist-tól, az Új Jobboldal nevű francia gondolatiskola, filozófiai közösség meghatározó személyiségétől, aki tavalyelőtt a XXI. Század Intézet meghívottjaként tartott előadást Budapesten. A lap gyakori szerzője volt Benedek István orvos, író, művelődéstörténész, Fekete Gyula, a magyar népesedésügy legharcosabb képviselője, az Egyesült Államokból hazatért Stolmár G. Ilona orgonaművész, publicista, lapszerkesztő, Molnár V. József néprajzkutató, Fitos Vilmos tanár, szerkesztő, a két világháború közötti népi mozgalom egyik ismert személyisége.
A Hunnia nagy erénye volt, hogy távolságot tartott minden politikai szekértábortól, ha nem is egyenlőt, hiszen a kommunistáknak és a liberálisoknak kérlelhetetlen ellenfele volt, de az Antall-kormánnyal szemben is kritikus hangot ütött meg például a privatizáció vagy épp a kárpótlás korabeli gyakorlata kapcsán, feketén-fehéren kimondva, hogy e folyamatok a magyarság újabb kifosztását eredményezik.
A folyóirat jelentősége az 1990-es évek második felében csökkent, mégis, ma már látható, hogy az általa keltett szellemi pezsgés jótékonyan hatott a magyar szellemi életre, hiszen számos alapelv, amelyet egykor e lap hirdetett, ma már kormányzati intézkedésekben is visszaköszön.
