A visintini magyar kápolna száz év után is a béke szimbóluma
Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.
Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.


A Csernovici régióban, Kárpátalján, illetve Észak-Bukovinában több mint négyszázezer románul beszélő ember él, egy részük románnak, de sokan közülük moldovainak vallják magukat.

Kigyulladt egy személygépkocsi 3-as főút 112-es kilométerszelvényében.

A tervek szerint akár már szeptemberre felépülhet a régóta tervezett kápolna, a munkálatok húsvét után indulhatnak el.

A műemlékként is jelentős épület belső terét egy korábbi tűzvész gyakorlatilag elpusztította.

A hóhatár felett lévő épületet az olvadás veszélyezteti, ezért lebontják és pár méterrel feljebb újra felépítik.

Mégis felépülhet a Normafa tetején lévő Szent Anna rét kápolnája, aminek az ötletét Mária Natália nővér még a világháború előtt vetette fel.

Nagy öröm az időutazónak, ha a régi magyar világ emlékeit korhű és sértetlen állapotukban vigyázza az utókor.

A versailles-i kastélynak eredeti színeit visszanyert két gyöngyszeme a Bourbon uralkodók fennségességébe, illetve magánéletébe nyújt bepillantást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kereszténység egyik legősibb ünnepéhez számos hagyomány kapcsolódik.

Súlyos személyiségi jogsértések, például rágalmazás vagy jó hírnév megsértése gyanúját is felveti Magyar Péter decemberi propagandakiadványa.

Mit tehetünk a téli fájdalom ellen?

A konzervatív vélemények elhallgattatásával nyerné vissza az online térben a vezetést a Tisza vezetője.

Itt van minden, amit tudni lehet!

Az intézkedés egy válaszlépés volt.

Az elmúlt években több energetikai és távközlési infrastruktúrát rongáltak meg a tengerben.

Sokan nagyon szkeptikusak, mások az időzítést nem értik. Pedig ami Varga Barnabással történt, az nem rossz dolog.

A tavalyi év utolsó hónapjában visszaesett ugyan némileg a kereslet, de 2025 kiugró volt az érdeklődők számát tekintve.

A nemzet lelkületéhez közel álló város jelenik meg Földházi Árpád fotóin keresztül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.